"A kutya is jó dolgában vész meg"- hangzik a nem túl jóindulatú köznapi bölcsesség, ami azt sugallja, hogy bizony az anyagi és egzisztenciális siker sem garantálja örök időkre az élettel való elégedettséget.
Ennyi volt az életem?
De mi baja lehet annak, akinek családja, jó állása, az elvárásainak megfelelő otthona van, jól keres, egészséges, nyaranta külföldre utazik, telente síel? Minden kedvező körülmény ellenére ez a negyvenes évei közepén járó ember - tipikusan férfi -, akinek egészen mostanáig kötélből voltak az idegei, egyre rosszabbul alszik. Homályos bizonytalanságérzés hatalmasodott el rajta - valami nincs rendben az életével.
Az ismert svájci pszichológus, C. G. Jung írta le először azt a lelkiállapotot, a "midlife crisis"-t, ami akkor lepi meg az egyébként polgári jómódban élő embereket, amikor elérik életük delelőjét. Jung tehetős, sőt gazdag svájci polgárokat kezelt, akiknek az életében az anyagiaknak, származásnak, a politikai viszonyoknak nem volt különösebb korlátozó szerepe. Ezzel magyarázható, hogy mindaz, amire Jung rájött, kisebb korrekcióval átültethető a mai fejlett országokban, jólétben élő középrétegekre.
Veszélyben a középkorú, sikeres férfiak
Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában midlife crisis klinikák sora nyílt az elmúlt másfél évtizedben, amióta az életvezetéssel foglalkozó pszichológusokat mind több, hasonló tünetektől szenvedő páciens keresi fel. Mik is a középkorúak válságának tipikus tünetei?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- érdektelenség a korábban kedvvel és eredménnyel végzett munka iránt,
- nyomasztó unalom olyan helyzetekben, amelyek évtizedeken át kellemes elfoglaltságot jelentettek, például színház, partik, valamilyen sport,
- ellenállhatatlan, rohamokban feltörő késztetés arra, hogy valami kalandosat tegyünk, gyökeresen felforgassuk az életünket,
- egyre nő a kísértés kockázatos, veszélyes, esetleg az egész egzisztenciát bajba sodró lépések megtételére, például szerencsejáték, egészség elhanyagolása, felelőtlen szexuális kapcsolatok,
- mind gyakrabban felmerül egy kérdés, amit azelőtt az illető sosem tett föl magának: mi az élet értelme, ki vagyok én valójában, mi vár még rám a hátralévő évtizedekben?
Egy amerikai tudós, Maslow ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy az emberi szükségletek részben egymásra épülnek, és amíg a piramis alján levő elemi szükségleteink csorbát szenvednek, addig nem, vagy alig szerzünk tudomást a következő lépcsőfok szükségleteiről. Vagyis az alapvető fizikai-lelki biztonság, a legfontosabb anyagi szükségletek kielégítése mindaddig teljesen betölti a gondolatainkat, amíg ezek a dolgok hiányoznak az életünkből. A szükségletek lépcsőin fölfelé lépdelve azonban aránylag hamar megjelenik az önmegvalósítás, az önkifejezés, az értelmes élet igénye, és ezt nem lehet azzal pótolni, hogy az ember kétszer vacsorázik, vagy még egy filmet megnéz a házimozijában.
És jönnek a fiatalok...
Az élet derekán általában egy sor olyan magánéleti esemény is történik, ami közelebb hozza az embereket az addig elhessegetett végső kérdésekhez. A szülők halála, a gyermek felnövése, az "üres fészek" érzés átélése, kisebb-nagyobb egészségi problémák, korai haláleset a baráti környezetben, a szexuális vonzerő megcsappanásától való félelem stb. Mindez felerősíti azt a homályos sejtést, hogy valami módon változtatni kell az életen, hiszen az évek nagyon gyorsan múlnak, és immár nem a végtelen messzeségben, hanem mindinkább reális távolságban van az az időpont, amikor a mégoly sikeres életnek is vége lesz.
A munkájában naponta éli át az illető, hogy a sarkában liheg az ifjú nemzedék, esetleg azt is megtapasztalja, hogy sok mindent már jobban tudnak. Bekövetkezik az a pillanat, amikor tudatosul benne, hogy tovább már nem emelkedik a ranglétrán, belőle sosem lesz főosztályvezető, vagy szembesül saját vállalkozása korlátaival.
Jung szerint azonban ez a válság nem feltétlenül negatív esemény. Ha megfelelően, tudatosan kezeljük, akkor igen nagy erőket szabadíthat fel a személyiség mélyén. Ő úgy magyarázza az élet derekán lezajló lelki folyamat lényegét, hogy a gyerekkorunkban, ifjúságunkban magunkra vett szükségszerű maszkok, szerepek ilyenkor elkezdenek szorítani, és mind kényelmetlenebbül érezzük benne magunkat. Nem mintha a szerepek nem tettek volna jó szolgálatot, hiszen, ha nem lestük volna el, vagy nem nevelték volna belénk, miként legyünk szorgalmas diákok, nagy teherbírású munkaerők, áldozatkész szülők, akkor most nem tartanánk ott, ahova eljutottunk az életünkben, de a sok praktikus társadalmi és magánéleti szerepnek az elsajátítása közben háttérbe szorítottunk sok mindent magunkból, ami velük született készség, késztetés, hajlam.
Miután pedig az eddig játszott szerepeink által elérhető eredmények végessége nagyjából már látható, az életünkben eddig kevés térrel bíró késztetések elkezdenek éledezni, mocorogni, a felszínre akarnak törni. Vagyis mindazt, amit eddig a személyiségünkből bármilyen oknál fogva el kellett fojtanunk, meg kellett fegyelmeznünk, az a középkor válságában meg akar valósulni, helyet kér az életünkben.
Nem betegség, de az is lehet belőle
Mindez persze csak az alapséma, ami szinte korlátlan számú variációban jelenik meg az egyes embereknél. Van, aki öntudatlanul éli át ezt az időszakot, legfeljebb némi nyugtalanság vagy korábban ismeretlen szeszélyesség jelzi, hogy a személyiség mélyében megmozdult valami. Mások komoly krízisbe kerülnek, és olyanok is akadnak, akiknek végképp kisiklik ilyenkor az életük. Ennek Magyarországon "elfogadott" tipikus példája a középkorú férfiak alkoholizmusa.
A középkor krízise nem betegség - bár azzá is válthat -, ezért "kezelése" sokkal inkább életvezetési, semmint lélekgyógyászati kérdéseket vet fel. A midlife crisis klinikákon ahhoz nyújtanak segítséget, hogy az érintettek saját maguk bányásszák elő személyiségük eddig háttérbe szorított, elfojtott részeit, megfogalmazzák azokat az ambíciókat, amelyek megvalósítására nem annyira a feltételek, mint inkább az elszánás hiányzott.
A legnehezebb a változás szükségességének az elfogadása, annak belátása, hogy ha elégedetlenek vagyunk jelenlegi életünkkel, ez nem jelenti azt, hogy korábban tévedtünk vagy hibáztunk volna. Egyszerűen most jött el annak az ideje, hogy még erőnk teljében, anyagi-fizikai lehetőségeink birtokában végrehajtsuk mindazokat a változásokat, amelyek az élet második felét ugyanolyan "sikeressé" tehetik, mint az elsőt.
Persze a siker a jövőben esetleg már egészen mást fog jelenteni, mint korábban. Ha eddig nagyon keményen dolgoztunk, ám ez már nem elégít ki bennünket, akkor elképzelhető, hogy kicsit könnyelműek szeretnénk lenni. És miért ne? Hol van az megírva, hogy az élet második felét ugyanúgy kell élni, mint az elsőt? Másoknál épp az ellenkezője a probléma, ha évtizedeken át nagy társas életet életek - partik, barátok, közös programok -, lehet, hogy nekik a visszavonulás, az elmélyülés hiányzik leginkább. Mindez persze bonyolultabb választás, mint azt eldönteni, hogy milyen autónk legyen, és gyakran egyenesen fájdalmas. Nem csoda, ha sokan, csak akkor szánják el magukat az ilyesmire, amikor a korábbi életkeretek valamilyen váratlan, esetleg tragikus esemény, betegség, válás, anyagi bajok miatt meginognak, szétesnek.
