Társadalmi szinten egyetlen agresszív cselekedet is katasztrófához vezethet egy olyan korban, amikor a nukleáris fegyverek sokak számára elérhetőek. Ugyanakkor az agresszív gondolatok és késztetések már az egyén szintjén is jelentős befolyást gyakorolnak az egészségre és a társas kapcsolatokra. Az agresszió szociális jelentősége hatalmas, így a pszichológusok számos vizsgálatban tanulmányozzák ezt a kitüntetett figyelmet érdemlő érzelmi reakciót.
Az agresszió, mint érzelmi reakció
Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy - nyílt vagy szimbolikus formában - valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon. A szándékosság az agresszió megítélésének legfontosabb kritériuma. Annak ellenére, hogy felismerése sokszor nagyon nehéz. A szándékosság ugyanis nem feltétlenül azonos a sérelem tudatos előidézésével. Vannak esetek, amikor például a szülő vagy pedagógus joggal gyanakszik agresszióra akkor is, amikor a "vétkes" vétlennek érzi magát. Súlyos hiba azonban minden kárt okozó cselekedet mögött szándékosságot feltételezni, hiszen lehet csupán a véletlen műve is.
Nézzünk egy példát! Agresszív-e a szülő, amikor megbünteti gyermekét? Ha elfogadjuk, hogy a szülő feladata a nevelés és fegyelmezés , ebben az esetben felmentjük a szülőt az agresszió vádja alól. Ha azonban csak elégtételt akar rajta venni, és ennek jegyében büntet - mert ez érzelmi kielégülést okoz számára -, tette agressziónak minősül. Bizonyos szociális szerepekben - ilyen a szülő vagy a pedagógus szerepe - a büntető feladatkör kimeríti ugyan az agresszió feltételeit, de csakis a "cél szentesíti az eszközt" álruhájában.
Morális tartalma szerint milyen lehet egy agresszív magatartás? Lehet romboló, közösségellenes ( antiszociális ), de lehet az egyén érdekeit szolgáló (proszociális) is. A nevelői büntetést akkor tekinthetjük proszociális agressziónak, ha megfelel azoknak a kulturális elvárásoknak, melyeket a neveléssel kapcsolatban táplálunk - a fizikai büntetést például, egészen másképp ítéljük meg manapság, mint a húszas, harmincas években, - és, ha indítéka nem a megtorlás, hanem az egészséges személyiségfejlődés elősegítése.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Fontos az erőszakos cselekedetek mérlegelésénél, hogy eszköz-e az agresszió vagy cél. Nem mindegy, hogy valaki azért agresszív, mert célját, tervét csak ez által látja megvalósíthatónak, vagy pedig azért, mert valami belső indulat készteti arra, hogy a másiknak fájdalmat, kellemetlenséget okozzon. Egy agresszív cselekedet támadó vagy védekező is lehet, amely a "címkézésnél" szintén befolyásoló tényezőként hathat.
Hogyan fejti ki hatását az agresszió?
A pszichológiában számos agresszióelmélet létezik az agresszív viselkedés "mikéntjének" leírására. Nézzük ezek közül a legfontosabbakat!
A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud, munkásságának első szakaszában az agressziót ösztönös mechanizmusnak tartotta, amelyet mindig külső körülmények, frusztráló helyzetek idéznek elő, és - ha csak mód van rá - mindig kifelé, vagyis a környezet felé irányul. Az agresszió tehát - Freud szerint - ösztönös viselkedés. Ezzel szemben a harag érzelme a "frusztrált agresszió" következménye: akkor keletkezik, amikor az ösztönzés erős, de a körülmények mégsem teszik lehetővé a nyílt agressziót.
Munkásságának későbbi időszakában (1927) Freud gyökeresen megváltoztatta elgondolását. Az agressziót, már, mint sötét, belülről fakadó erőt írja le, ami nem a környezet ellen, hanem az "én" elpusztítására tör - ez az úgynevezett "halálösztön". Mivel azonban aktívan él az emberben az "életösztön" is, önvédelmi okokból a külvilág felé lesz romboló. Ettől kezdve az agresszió - mint az éhség - időszakonként eltörölhetetlenül jelentkezik, és keresi "táplálékát", a pusztítás tárgyát. A modern pszichoanalízis elutasítja ezt az elméletet, és az agressziót a környezet ingerei által kiváltott ösztön-megnyilvánulásnak tartja, melyben a gyermekkor szocializációs tapasztalatai fontos szerepet játszanak. Vagyis: amikor egy személyt valami akadályoz egy cél elérésében, agresszív belső késztetés (drive) keletkezik, amely az illetőt arra motiválja, hogy megsértse vagy megsebesítse az okozó akadályt.
"Utánozó majom"
A társas tanuláselmélet hívei szerint a bennünket érő ingerekre adott agresszív válaszokat éppen úgy tanuljuk, mint a társas viselkedés számos bonyolultabb formáját; megfigyeléses, utánzásos tanulás ("modellkövetés") révén. Albert Bandura, a társas tanuláselmélet kiemelkedő hírű kutatója már az 1960-as évek elején kísérleti bizonyítékkal szolgált azzal kapcsolatban, hogy az agresszív modellek megfigyelése - akár élőben, akár a tévé képernyőjén - jelentős mértékben fokozza a tévéző gyermek agresszív késztetéseit. Míg a kísérletben az élő modell (műanyag babát rugdosó ember) megfigyelése leginkább csak a specifikusabb agresszív cselekvések utánzásához vezetett, a filmen, illetve rajzfilmen látott agresszív modellek (műanyag babát rugdosó ember vagy rajzfilmfigura cselekedete filmre véve) mindenfajta agresszió mennyiségét képesek voltak növelni.
Az etológia (álltaviselkedéstan) az agressziót szintén ösztönként kezeli. Konrad Lorenz állatokon végzett megfigyelések és vizsgálatok alapján az agressziót a faj megőrzését szolgáló ösztönnek tartja, amit bizonyos ingerek öröklötten és törvényszerűen kiváltanak, más ingerek pedig leállítanak. Természetesen az agresszió formái és az ingerek, amelyek előhívják, illetve leállítják azokat, fajonként különbözőek. Lorenz úgy véli, hogy az állatvilággal kapcsolatos észrevételei az emberre is érvényesek. Különösen veszélyesnek ítéli, hogy az embernél az agressziót megfékező jelzések - leginkább gesztusok és arckifejezések - kevésbé hatékonyak, mint az állatvilágban, így a fajon belüli agresszió mértéke félelmetesen megemelkedik. Lorenz megállapítása tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy az emberi agresszió nem ösztönös és reflexszerű következménye a külső hatásoknak. Keletkezésében a múltbeli tapasztalatoknak, a szociális tanulásnak rendkívül fontos szerepe van.
Dolgoznak a hormonok
Az agresszív hajtóerő létezését bizonyítják azok az eredmények, amelyek az agresszió biológiai alapjait tárták fel - állatoknál. Néhány vizsgálat azt mutatja, hogy a hipotalamusz speciális területeinek enyhe elektromos ingerlése agresszív, olykor gyilkos viselkedést vált ki állatoknál. Más kéreg alatti területek izgatása pedig az agresszív viselkedés gátlását eredményezte. Az egyik olyan tényező, amely az emberi "hímek" esetén kapcsolatba hozható az agresszióval, a tesztoszteron -szintje. A tesztoszteron hím nemi hormon, amely a férfias testi jellemzőkért felelős.
A legutóbbi kutatások szerint a magasabb tesztoszteron-szint az embereknél is nagyobb agresszióval jár. Egy nagyszabású vizsgálatban több mint 4400 amerikai veterán vett részt. Különböző pszichológiai teszteknek vetették őket alá, melyek közül néhány az agresszivitást is érintette, majd vért vettek tőlük, hogy meghatározzák tesztoszterin-szintjüket. A magasabb tesztoszteron-szintű férfiak múltja több agresszív elemet tartalmazott.
A katarzis-elmélet szerint az erőszaknak az a szerepe életünkben, hogy kifejezésével, kiélésével megnyugvásban részesülhetünk. Az agresszív késztetés csökken az agresszív jelenetek nézése és átélése közben. Ugyanis az agresszív szereplővel való azonosulás katartikus hatást kelt a nézőben, az olvasóban. Számos kísérleti eredmény ellentmond e feltételezésnek, és azt igazolják, hogy nem hoz katartikus megnyugvást az agresszió kifejezése; sőt, minél több erőszakos cselekedetet látunk már gyermekkorban, annál "vadabbakká" válunk.
"Ki"-váltja az agressziót
Az agresszív viselkedés megvalósítását szabályozzák a környezeti feltételek, az agresszió valószínű következményei és a korábbi megerősítések. Nyilvánvaló, hogy az agresszív viselkedést számos körülmény kiválthatja - sértések, fenyegetések, fizikai támadások és így tovább. Érdekes továbbá, hogy az agresszióval kapcsolatba került egyének vagy azzal kapcsolatos tárgyak szintén agressziót kiváltókká válhatnak. Egy vizsgálatban azt találták, hogy a dühös személyek agresszívabban viselkedtek áldozatukkal, ha agresszív viselkedéshez kötődő eszközök, tárgyak - pisztolyok, bilincsek - is voltak környezetükben. Más szóval az agresszív támpontok elősegítik az agresszív viselkedést. Vagyis: "Az emberek nemcsak lehetővé teszik az erőszakot, hanem ingerelhetik is azt. Ujjunk húzza meg a ravaszt, de a ravasz is meghúzhatja ujjunkat" (Berkowitz).
Mi tartja fenn az agresszív viselkedést?
A megjutalmazott agresszív cselekedeteket megismételjük, míg a jutalom nélkülieket vagy a büntetetteket általában elhagyjuk. Ráadásul a megfigyelt jutalmazás és büntetés ugyanúgy hat ránk, mint a személyes tapasztalat. Kimutatták, hogy ha egy modell agresszív viselkedésének tanúi vagyunk, ezzel megnövekedhet az utánzó agresszió, míg ha a modell ugyanezért a viselkedésért büntetést kap, ezzel csökken az utánzó agresszió. Míg az elsőszülött gyerekek a jutalmakat és a szankciókat többnyire közvetlenül élik át, a későbbi gyerekek gyakran megfigyelik, hogy mi a következménye bátyjuknál vagy nővérüknél a különböző lehetséges viselkedéseknek. Az agresszív viselkedés fenntartásnak egy további lehetősége az önmegerősítés lehet. Az emberek képesek megtanulni, hogy saját viselkedésükre olyan válaszokat adjanak, mint az öndicséret, az önbizalom vagy az önkritika és az önleértékelés.
A televízió és az erőszak: katarzis vagy kiváltás?
Az agresszív tartalmú tévéprogramok nézése és a nyílt agresszív viselkedés közti kapcsolat kérdése a kutatások középpontjában áll. Voltak, akik azt hirdették, hogy az agresszió nézése a televízióban levezeti a felhalmozódott agresszív érzéseket. Számos adat utal azonban arra, hogy az agresszív modellek megfigyelése - az életben, filmeken vagy rajzfilmeken - ahelyett, hogy levezetné az agresszív energiát, modellkövetéshez és az agresszivitás fokozódásához vezet. A társas tanulással foglalkozó pszichológusok igazolták, hogy az agresszió megfigyelése a televízióban agresszív viselkedés elsajátításához vezet. Sőt: a televíziós agresszió "gátlástalanít", megváltoztatja az értékeket. Ha már az agresszív tartalmú filmek rövid látványa is gátlástalaníthat, jobb nem belegondolni, mi lehet a televíziós erőszak folytonos napi adagjainak hatása!
Ez is érdekelhet
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen szerepük van az agresszív témáknak a népmesékben, mítoszokban, operákban és a drámákban. Mi a magyarázata, hogy szinte minden korcsoportnál és kultúrában jelen van az agresszió a fantáziában és ennek nyomán az irodalomban? Sokan arra hivatkoznak, hogy a valós életre nem nevelhetik gyermeküket ártatlan tündérmesékkel. Igaz, nem élhetünk álomvilágban, de van néhány lényeges különbség a klasszikus irodalom és a ma terjedőben lévő között, amely szempontokat mérlegelni kell, mielőtt valamit "elfogyasztunk". Mennyire hangsúlyos és brutális az agresszió? A mondanivaló indokolja, vagy annál önkényesen agresszívabb, brutálisabb? S ami az elmondottak alapján a legfontosabb: Van-e következménye, büntetése az agresszív cselekedetnek, vagy csaknem erényként állítja be az alkotás. Utóbbi esetben magunkra szabadítjuk az agressziót.
