Iskolai mobilhasználat: ez a módszer jobb lehet a tiltásnál

Egy frissen megjelent amerikai kutatás szerint javíthatja a diákok órai figyelmét, ha a teljes tiltás helyett egyperces szüneteket hagynak nekik arra, hogy ránézzenek a telefonjukra.

Mint azt megírtuk, idén nyáron jelentette be a kormányzat, hogy korlátozzák a hazai oktatási intézményekben iskolaidő alatt a diákok okostelefon-használatát. Egészen pontosan a tanárok reggelente kötelesek összegyűjteni a gyerekek telefonjait, azt a megfelelő nyilvántartás mellett a nap folyamán biztonságosan elzárni, majd a nap végén újra kioszthatják az eszközöket. Az intézkedés nagy vihart kavart a tanévkezdéskor, főként, amint az új rendelet gyakorlatba történő átültetése számos iskolában kisebb-nagyobb fennakadásokat idézett elő. A hazai történések fényében különösen izgalmas eredményekkel szolgál egy, a Frontiers in Education című folyóiratban most megjelent amerikai tanulmány.

Egy perc szünet, amíg ránézhetnek a telefonjukra

Mint az a kiadó közleményében olvasható, a Dél-illinois-i Egyetem kutatói Ryan Redner pszichológus professzor vezetésével főiskolai hallgatók körében vizsgálták egy kísérlet során a telefontiltás és egy megengedőbb módszer hatását az iskolai teljesítményre. Egészen pontosan az történt, hogy egy hetente kétszer megtartott előadás során az egyik csoportban tilos volt a telefonhasználat, de az órakezdés után 15 perccel az oktatók rövid szünetet iktattak be, amikor a hallgatók kérdéseket tehettek fel az órán elhangzottakkal kapcsolatban. A másik csoportban is hasonlóan zajlottak az előadások, de ott kérdésszünet helyett a hallgatók arra használhatták fel a rövid – egy, kettő vagy négy percig tartó – megszakítást, hogy ránézzenek a telefonjukra.

A kutatócsapat az előadások közben folyamatosan megfigyelte a hallgatókat, minden esetet feljegyezve, amikor bármelyikük a tiltás ellenére is esetleg a telefonjához nyúlt. Az így kapott eredményekből kirajzolódott, hogy abban a csoportban, ahol engedélyezett volt egy rövid technikai szünet, a kísérletben részt vevő fiatalok számottevően ritkábban használták a telefonjukat az előadás fennmaradó idejében. Elsősorban az alig egyperces szünetek bizonyultak hatékonyabbnak az oktatás alatt a figyelmet elterelő telefonhasználat visszaszorításában, mint a totális tiltás. Egyelőre a kutatók előtt sem tisztázott, hogy mi állhat a jelenség hátterében. Ezzel együtt Redner szerint elképzelhető, hogy egyetlen perc elegendő lehet arra, hogy a hallgatók elolvassák az üzeneteiket, akár röviden válaszoljanak is azokra. Ha viszont ennél hosszabb szüneteket iktatnak közbe, az már arra sarkallhatja őket, hogy terjengősebb, az óra további részére is akár titkon áthúzódó beszélgetésekbe bocsátkozzanak.

A kutatás emellett azt is megállapította, hogy a telefonszüneteket tartó csoportban a hallgatók teljesítménye, pontosabban dolgozateredményei is átlag felett alakultak hosszabb távon. „Reményeink szerint ez azt jelenti, hogy a hallgatók figyelmét kevésbé vonta el a telefonjuk az előadások közben, és ez vezetett náluk a jobb eredményekhez” – fogalmazott Redner. Mindazonáltal azt a tanulmány szerzői is elismerik, hogy egyelőre nincs elég információ a birtokukban ahhoz, hogy bármit is biztosan kijelentsenek a témában.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra