1. Veszteség
Egy személy vagy egy kapcsolat elvesztése a legtipikusabb kiváltó ok. Az ilyen esetekben fellépő természetes gyászreakció, ha túl sokáig fennmarad, kórossá válhat, megbetegíthet.
2. Genetikai, biokémiai okok
Genetikai tényezők befolyásolják a depresszió súlyos formáinak a megjelenését, bár az örökletesség kérdésében nagyon megoszlanak a nézetek. Valószínűleg bizonyos hajlam örökölhető, ami kedvezőtlen környezeti feltételek mellett hozzájárulhat a depresszió kialakulásához. A tudomány mai állása szerint az agy ingerület-átvivő képessége változik meg depressziós állapotban, azt azonban még nem sikerült tisztázni, hogy mindez mennyire ok vagy okozat. Van egy olyan elmélet, miszerint a depresszió nem más, mint a szervezet alkalmazkodóképességének a kimerülése. Mint az korábban már tárgyaltuk, a bennünket érő stressz hatására szervezetünk fizikai és pszichés riadókészültségbe lép, úgy igyekszik megtalálni a megfelelő választ a kihívásra. Ha a stressz túl sokáig tart, vagy megoldhatatlan a feladat, akkor bekövetkezik a kimerülés. Egyes kutatók szerint ez okozza a depressziót.
3. Örömképtelenség
Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akikből mindig dől a panasz, és csak másokat okolnak rossz közérzetükért. Úgy tűnik, mintha egyfolytában támogatást, odafigyelést keresnének, de csak a panaszkodást és az állandó önbüntetést érzik elfogadható érzelmi állapotnak. Feltehetően olyan nagy lelki sérülést éltek át, esetleg kicsi gyermekkorukban, ami megfosztotta őket a valódi öröm átélésének képességétől.
4. Reménytelenség
Sokaknál ez az érzés kíséri az életük összes eseményét:
- feltételezik, hogy a rossz történések elkerülhetetlenek és messze ható következményei lesznek,
- a negatív eseményekből mindig magukra nézve vonnak le negatív következményeket
- feltételezik, hogy egy rossz eseményt hasonló rossz követ a jövőben is.
5. Negatív nézetek
A bennünket körülvevő világot sokféleképpen lehet megítélni, akik mindent sötét színben látnak, el sem hiszik, hogy létezik optimistább forgatókönyv is. "Elviselhetetlenül csúnya vagyok, nem tudok intelligensen társalogni, nem vagyok elég jó, a világ elviselhetetlen, hiába teszel jót, csak rosszat kapsz cserébe stb. ..." A negatív nézetek előzetes védekezésül szolgálnak az érintetteknek: olyan rossz nem történhet velük, amit ők már előre ne tudtak volna, így aztán valóban megspórolják maguknak a későbbi csalódást. Csak az a baj, hogy közben felesleges szomorúságban telik az életük.
6. Kóros függőség
Sok esetben a túlságosan aggodalmaskodó, túlzottan féltő szülők sokéves "munkájának" a terméke az az ember, aki szinte kábítószerként kötődik a szeretethez, és ha csak átmenetileg is nélkülöznie kell ezt, azonnal kétségbeesik.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
7. Megvalósíthatatlan célok, vagy céltalanság
A túlságosan magas mércét állító, kritikus, tökéletesre törekvő szülők gyerekei nem ritkán azért lesznek depressziósok, mert ezeknek a mértéktelen követelményeknek nem képesek megfelelni. Felnőttként már nem a szülők elvárásaitól félnek, hanem az időközben saját maguk által is elfogadott túl nagy követelmények nyomasztják őket.
8. Szégyen
Ez az érzés a maga helyén hozzátartozik az életünkhöz, de ha elhatalmasodik, akkor az érintett állandóan úgy érzi, hogy meg van bénulva. A szégyen ugyanis annyira el tud hatalmasodni, hogy valósággal földhöz szegezi az illetőt. Általában a súlyosan sérült családokban felnőtt, bántalmazott vagy bűnösen elhanyagolt gyerekek válnak ilyen okból felnőttként depresszióssá.
Mérgező családok
A valóságban ritkán fordul elő, hogy egyetlen oka van a depressziónak. Általában összefonódnak a különböző tényezők. Nézzünk egy példát! Tegyük föl, hogy valakinek genetikai hajlama van a depresszióra, egyik szülője kóros hangulatingadozásoktól szenved. Ezután olyan családban nő fel, ahol az élettel szemben a pesszimista beállítottság a jellemző, a családtagok ellenségesek egymással, gyakori a megszégyenítés. Ha gyerekként sokszor visszautasítottnak érzi magát, esetleg lelki vagy fizikai erőszak is előfordul a családban, kamaszkorában elhízik, így védekezik érzelmi kiszolgáltatottsága ellen. A kövérség később már önmagában okoz problémákat, tovább gyengíti az önbizalmát, rombolja az önképét. Még inkább úgy érzi, hogy nem támogatják, nem szeretik. Előfordulhat, hogy szülei szemébe mondja, nem szeretik eléggé.
De ebben a családban nincs hagyománya az érzelmi közelségnek és támogatásnak, nem hallják ki a kamasz hangjából a segítségkérést. Azt a "tanácsot" kapja: ha kövér vagy, ne egyél olyan sokat, ha boldogtalan vagy, legyél boldog.
A kamasz nem tud megbirkózni a helyzettel, két év múlva - amikor életében először szerelmes lesz - teljesen függővé válik az illetőtől, aki viszont gyorsan megszabadul tőle, mert terhesnek érzi a kötődését. Ez a szakítás tovább mélyíti a veszteségérzést, és a depresszió hamarosan kezelhetetlen méretűvé válik. Magányos és szomorú, semmiben nem talál örömet, tovább hízik, állandó fáradtsággal küzd, még önkritikusabb lesz, még több önvádat érez, semmi jót sem remél az életben, és az is megfordul a fejében, hogy öngyilkos lesz.
Segítség rövid és hosszú távon
Ennek a bonyolult történetnek egyszer majd fel kell tárni a gyökereit, az illetőnek meg kell értenie, mi történt vele, azután meg kell tanulnia, hogyan tud magának segíteni. Mindenekelőtt azonban orvos vagy pszichológus segítségére van szüksége, egyébként az öngyilkosságig is fokozódhat a reménytelensége. Vagyis minden egyes konkrét esetben nagyon fontos, hogy megkeressük azokat a bonyolult szálakat, amiből a depresszió köteléke szövődött. Ehhez türelem kell és kitartás, hiszen - mint az előbbi példából is láttuk - a legtöbb esetben évek alatt jönnek létre ezek a mély válságok, és nyilván a megoldásukhoz is hosszabb idő kell.
Legjobban: