Ugrásszerűen javulnak a másokhoz fűződő kapcsolataink, ha megtanulunk igazán figyelni a hozzánk beszélő ember szavaira és a szavakon túli közléseire. Az értő figyelem bizalmat kelt a másikban, ezért a közhelyeken túl érdemi dolgokról is megnyilatkozik, a félreértések elkerülhetők, vagy gyorsan tisztázódnak. Ha a másik megbízik bennünk, előkerülnek olyan témák is, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik az illetőt. Ha megértjük mások érzelmeit, magatartását - mert megismertük az addig rejtett mozgatórúgókat - azzal segítünk nekik, de legalább ennyi hasznot húzunk mi is, hiszen a mély megértés sokszor magával hozza a megbocsátást, a régi sérelmek elengedését.
Ezt várjuk a pszichológustól is
Az értő figyelmet már csak azért is érdemes kifejlesztenünk magunkban, mert kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk, és megértsen bennünket. A legtöbben azért járnak pszichológushoz, mert ők hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. Ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja, és megajándékozhat vele másokat.
A nagyszerű módszernek azonban komoly akadálya, hogy a szavaink gyakran inkább eltakarják, semmint kifejezik a valós érzelmeinket. Jóllehet a legtöbben vágyunk arra, hogy őszintén kiöntsük a lelkünket valakinek, ugyanakkor félünk is a többiektől, és főleg szeretnénk megőrizni a saját magunkról dédelgetett képet. Így aztán amikor bajban vagyunk, és nagyon kellene a másik ember empátiája és őszinte figyelme, többnyire sokáig kerülgetjük a forró kását. Nem ritka, hogy még a pszichológusnál ülő páciens is felületes fecsegéssel vagy egyenesen szótlanul tölti el a drága terápiás órát.
Én, én, én
Vegyük sorra, mi akadályozza a másik oldalt, a hallgatót - ez esetben bennünket -, hogy valóban figyeljünk a másikra:
- folytonosan, észrevétlenül összehasonlítjuk magunkat a másikkal - melyikünk a csinosabb, fiatalabb, okosabb stb.;
- megpróbáljuk kitalálni a (hátsó) gondolatait;
- miközben a másik még beszél, mi már a válaszon vagy a következő elmondandó sztorinkon gondolkozunk;
- a másik szavait automatikusan megszűrjük, egyes dolgokat, különösen a nekünk kellemetleneket meg sem halljuk;
- ítélkezünk, még mielőtt a másik befejezte volna a mondandóját;
- egyszerűen nem figyelünk a másikra, kikapcsolunk, álmodozunk;
- a saját, a témához kapcsolódó emlékeinkkel foglalkozunk;
- már fogalmazzuk is a szerintünk tökéletes megoldást, tanácsot, pedig a másik még nem ért a mondandója végére;
- lázasan keressük az ellenérveket, mert imádunk intellektuálisan győzni, muszáj, hogy a miénk legyen az utolsó szó;
- meggyőződésünk, hogy mindig nekünk van igazunk, akármiről legyen is szó, ezért csak negyed gőzzel figyelünk;
- belevágunk a másik szavába, témát váltunk, vagy nevetni kezdünk, amikor valami szomorút mesél;
- bármit mond a másik, automatikusan és figyelmetlenül bólogatunk, helyeslünk.
Az empátia fárasztóbb, mint a fecsegés
Vagyis egyáltalán nem könnyű az empatikus, értő figyelem megteremtése, pláne a fenntartása. Jó, ha tudjuk, hogy 15-20 percig lehet teljes figyelemmel a másik felé fordulni, utána óhatatlanul lankad az érdeklődés. Ha komoly beszélgetésbe mélyedtünk, ilyenkor jobb beiktatni egy kis szüntetet.
Ha a fenti "hibajegyzék" ismeretében most már tudatosan törekszünk arra, hogy empatikusan, valódi figyelemmel forduljunk a számunkra fontos emberekhez, általában a következő fejlődési fázisok várhatók. Kezdjük jobban érteni a másikat, magunk is meglepődünk, milyen gyorsan átlátjuk az általa vázolt körülményeket, értjük érzelmei okát, hőfokát. De egyszer csak mintha ködbe kerülnénk, elvesz a figyelmünk, sőt az érdeklődésünk, és mondunk valamit, amitől a másik jól megsértődik. Valószínűleg az történt, hogy valamit félreértettünk, egy számunkra nagyon idegen témában kiszaladt a szánkon egy társalgási közhely, s máris megtört a varázs, beszélgetőpartnerünk visszavonul.
Az ilyen hibákat azzal előzhetjük meg, hogy csak akkor reagálunk a másik szavaira, amikor százszázalékosan értjük a problémáját. Azzal segítünk neki a legtöbbet, ha az érzelmileg fontos pillanatokban a saját szavainkkal megismételjük, megerősítjük tartalmilag azt, amit ő mondott. Ez persze nem azt jelenti, hogy papagájként ismételgetjük a mondatait.
Elsősegély lelki totálkár esetére
Tegyük fel, egy barátunk felhív és elmeséli, hogy szörnyű napja volt, bedöglött a kocsija, a fia osztályfőnöke beszélni akar vele, ami elég rossz jel, ismerve a gyerek teljesítményét, a munkahelyén megint pletykák keringenek a cég felszámolásáról, és mindennek a tetejébe kiesett a tömés az egyik fogából. Jó válasz lehet erre, ha azt mondjuk: " Akkor most tényleg totálkáros vagy, úgy érzed mintha minden összeesküdött volna ellened". Ha erre barátunk csak annyit mond: "Tényleg pont így érzem magam...", valószínűleg az adott helyzetben a legtöbbet tettük azért, hogy könnyítsünk a helyzetén.
Ha már elég tapasztaltak vagyunk az értő figyelem használatában, néha olyan összefüggést is észreveszünk, amire beszélgetőtársunk nem is gondolt. Például arról mesél, hogy kezdetben azt hitte, a házasság minden problémát megold, de mostanában egymást követik a kellemetlen, csalódást keltő dolgok a férjével való kapcsolatában, s ez növekvő szorongást kelt benne. Egy éles fülű, tapasztalt beszélgetőtárs ilyenkor megkockáztathat egy ilyesféle kérdést: "Lehet, hogy attól félsz, válás lesz a vége?" Ha barátunk könnyes szemmel bólogat, és felidézi, milyen szörnyű volt átélni saját szülei válását, akkor ügyesen továbbsegítettük a problémája megértésében. Megeshet persze, hogy túl messzire merészkedtünk, az illető kikéri magának ezt a feltételezést, és - legalábbis átmenetileg - megvonja tőlünk a bizalmát.
Árulkodó félrenézések
Beszélgetőpartnerünk valódi érzéseinek megértését, felismerését segíti, ha megtanulunk olvasni a sorok - a szavak - között, és folyamatosan figyeljük metakommunikációját, hangszínének, hangsebességének változását, arckifejezését, félrenézéseit, különösen a hirtelen akaratlan grimaszokat, a testtartását, annak változását. Figyeljünk közben a saját érzéseinkre, reakcióinkra is. Képzeljük bele magunkat a beszélő helyzetébe, ez sokat segít, hogy megértsük érzelmi állapotát. Lehet, hogy mi magunk is voltunk hasonló helyzetben, vagy találkoztunk másokkal, akik hasonló dolgokat éltek át. Ezek a tapasztalatok, ha elfogulatlanul használjuk őket, mind segíthetnek.
Az empátia, az értő figyelem nagyon sokat javíthat emberi kapcsolatainkon, olajozottabbá teszi a másokkal folytatott hétköznapi kommunikációt is, és igen fontos lépés az önismeret útján.
Legjobban: