Példázat a magányos férfiról
A pszichológiai önsegítés lényegében saját magunk fejlesztése, gondolataink, érzéseink, cselekedeteink belátáson alapuló korrigálása. Akármilyen problémánk van, az öt különböző szinten jelentkezhet, bár nem feltétlenül minden szinten egyforma erősséggel.
Ezek a szintek:
- magatartásunk, viselkedésünk,
- érzelmeink,
- készségeink, jártasságunk egy adott területen,
- a témával kapcsolatos gondolataink, megállapításaink, és ítéleteink,
- az öntudatlan, ösztönös szint.
Vegyük például egy kapcsolati problémákkal küzdő, magányos férfi tipikus esetét. Az ő problémái a viselkedés szintjén úgy jelennek meg, hogy kerüli a nőket, és a közelükben elakad a szava, képtelen fenntartani a velük folytatott társalgást. Ezt érzelmileg úgy éli meg, hogy szorongás fogja el ilyen helyzetben, bátortalannak érzi magát és attól tart, hogy vissza fogják utasítani. A készségek szintjén úgy jelentkezik a probléma, hogy nem tudja, miként lehet elkezdeni és befejezni egy beszélgetést, mi a módja annak, hogy egy lánytól randevút kérjen. A saját magáról kialakított gondolatai is ennek megfelelőek, tele van kétellyel és hiányzik az önbizalma, úgy gondolja, egy ilyen szörnyű fickóval egyetlen lány sem jelenne meg nyilvános helyen. A számára nem tudatosuló szinten pedig attól fél, hogy a nők valamilyen módon bajba sodorhatják, velük szemben mindenképpen alul marad, meg fog sérülni egy kapcsolatban, és mindezért a gyengeségnek érzett állapotért többnyire öntudatlanul gyűlöli saját magát.
Csak az ember gondolkodik saját magáról
Sorozatunk előző részeiben az első három szinten, a magatartásunkban, az érzelmeinkben, a készségeinkben megnyilvánuló zavarok leküzdésére szolgáló technikákról olvashattak. A következő részekben arról lesz szó, hogy miként tudjuk befolyásolni gondolkodásunkut, és ezen keresztül a saját magunkról kialakított képet.
A gondolkodás tesz bennünket emberré, mi vagyunk az egyetlen faj az élőlények között, amelyik képes megfigyelni a saját gondolkodását, és megismerni a személyiségét. Ez a fantasztikus képességünk 90-100 dekányi agyvelőnknek köszönhető, amelyben 100 milliárd idegsejt szorgoskodik. Agyunk csak 3 százaléka a testtömegünknek, mégis itt használjuk el az összes belélegzett oxigén 25 százalékát!
Ez mind én voltam egykor
Az önmagunkról való gondolkodásnak köszönhető a magunkról kialakított belső kép. Közérzetünket, lelkiállapotunkat, világszemléletünket nagyrészt az határozza meg, hogy miként gondolkozunk saját magunkról. Nem csoda hát, ha ez a pszichológia egyik legtöbbet vizsgált területe. Ennek ellenére a tudósok még nem jutottak közös nevezőre. Talán azért, mert mi magunk is érezzük, hogy amit "énnek" tartunk, az egyáltalán nem valami homogén, egységes dolog, mint amikor egy testrészünkről jelentünk ki valamit. Egyrészt változunk az időben: a tegnapi "én" nem azonos a maival, a húszéves énünk, az ötvenévessel. Néha vonzónak tartjuk magunkat, akiket mások kedvelnek, máskor ugyanazt az embert csúnyának, kiállhatatlanak stb. ítéljük. Vannak olyan részei az énünknek, amiket mindig rejtegetünk, mert előnytelenek, szégyellnivalónak tartjuk, más részét viszont bármikor szívesen, büszkén vállaljuk.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az önképünk, ami az énünk meghatározója, nagyrészt azáltal alakul ki, ahogy mások láttak minket. Ezek a "mások" elsősorban a szüleink, vagy akik kis korunkban körülöttünk voltak, gondoskodtak rólunk. Ezért olyan jelentősek a korai tapasztalatok. Az a gyerek, akivel a szülei legalábbis kicsi korában mindig elégedettek voltak, akit feltétel nélkül elfogadtak, szerettek, más ember lesz, mint az, akin mindig találtak valami kifogásolni valót.
A temperamentum például nem változik
A kutatók már régen rájöttek, hogy énünk egyes részei meglepően stabilak, és szinte egyáltalán nem változnak életünk során. A temperamentum - azaz vérmérséklet végigkíséri egész életünket, de az önzés-önzetlenség például olyasmi, amit bizonyos élettapasztalatok, és tudatos önnevelés megváltoztathatnak.
Jó ha tudjuk, hogy az, amit öntudatnak hívunk, történelmileg igencsak új képződmény. Még a középkorban is többnyire bűnös, gyenge, önző lényeknek gondolták magukat az emberek, ha egyáltalán gondolkoztak saját magukról. Akkoriban nem csak a szabályokat, hanem a véleményeket, a magatartást, a gondolatokat is a közösség, elsősorban a család és a vallás diktálta. A világról alkotott elképzelések is megfeleltek ennek az "egyszerűségnek". A középkorban még az okos emberek is azt gondolták, hogy mi vagyunk a világmindenség közepe, a Föld lapos, és a szélén lelógathatjuk a lábunkat a semmibe. Az emberek többsége életében egyszer sem hagyta el települése, faluja, városa határait, tudása a múltról, más országokról, a világról körülbelül egy mai kiscsoportos óvodás szintjén volt.
Tényleg azt gondolom, amit akarok?
Ehhez képest elképesztően sokat változtunk az elmúlt századokban: a mai kor átlagembere úgy tartja, hogy joga és lehetősége van olyan személyiséghez, öntudathoz, gondolkodáshoz, magatartáshoz, amilyet csak akar. Ez ugyan csak részben igaz, ekkora szabadságunk ma sincs, de a meglévő is elég nagy ahhoz, hogy önmagunk, és önmagunk formálásának alapos ismerete nélkül nehezen boldogulunk életünk könnyen boruló hajójának kormányzásával.
Sorozatunk következő részeiben olyan önsegítő önfejlesztő technikákkal ismerkedhetnek meg, amelyek elsősorban a gondolkodásunk átalakítását célozzák meg. Lesz szó az énképünk, önmagunkról őrzött hiedelmeink megváltoztatásáról, ami előfeltétele az oly sok embert gúzsba kötő önbizalomhiány felszámolásának. Megtudhatják milyen "házilagos" módszerekkel lehet változtatni a saját irracionális gondolkodásunkon, hiedelmeinken, miként kell másfajta életstílust kifejleszteni, hogyan válhatunk logikusabban, hatékonyabban, egyenesebben gondolkodó lényekké, és miként kell igazán jól érvelni egy komoly vitában.
Ez is érdekelhet
Legjobban: