Pár évvel ezelőtt részt vettem egy szépségverseny sajtótájékoztatóján, ahol szokás szerint evésre-ivásra is volt lehetőség. Alig érkeztem meg a helyszínre, az egyik sajtós, miután üdvözölt, anyáskodó mozdulattal a finomságokkal megrakott asztalok felé irányított, és azt mondta: „Menjél, egyél valamit, mert nagyon vékony vagy!”. Kínosan érintett a helyzet, nem is tudtam rá mit mondani, csak zavartan mosolyogtam. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy valaki, akivel akkor találkozom először, rögtön ezzel nyit, és nem érzi, milyen bántóan viselkedik.
Az is előfordult, hogy amikor a tízéves osztálytalálkozón az egyik volt tanárom meglátott, a következő felkiáltással fogadott: „Gréta, te semmit sem híztál, még mindig ugyanolyan sovány vagy!”. Egy másik alkalommal a párom családjának egyik ismerőse érezte úgy, hogy mindenképpen megjegyzést kell tennie az alakomra. Egy tó partján voltunk, mindenki fürdőruhában, a férfi pedig rámutatott egy ott játszó kisbabára, és közölte velem: „Az ő combja vastagabb, mint a tied!”. Mindezt persze nevetve, mintha vicc lenne.
Ez csak néhány példa a sok közül, amikor az átlagnál vékonyabb testalkatom miatt a testszégyenítés áldozata lettem. Az, hogy vékony vagyok, nem annak „köszönhető”, hogy túl keveset eszem, vagy hogy beteg vagyok (mert ezekre vonatkozóan is nem egyszer kaptam célzásokat), egyszerűen ilyen alkatot örököltem az egyik szülőmtől. Nem volt könnyű, de mostanra már szinte teljesen elfogadtam magam – azt ugyanakkor nem tagadom, hogy a kéretlen észrevételek még mindig meg tudnak borítani egy kicsit.
Gyermekkorban gyökerezik
„A testszégyenítés egy gyűjtőfogalom, azt a jelenséget takarja, amikor az aktuális ideáltól, trendtől eltérő testrészt, testalkatot éles kritika éri. Gyakran ezek a kritikus megjegyzések nyilvánosan (offline vagy online) érik a személyt, így nagyfokú szégyenérzet társulhat a visszajelzéshez. Az átlagtól eltérő, túl magas vagy túl alacsony testsúly, vagy bármely testi eltérés stigmatizálódhat, vagyis megbélyegzi az illetőt. Ezeket a kritikákat megfogalmazhatjuk mások, illetve saját magunk felé is” – magyarázza Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Budapest Pszichológia vezetője.
A szakember szerint a kritikus, saját magát vagy másokat támadó személyiség hátterét általában gyermekkorban kereshetjük. Ha valaki olyan környezetben nő fel, amelyben sok kritika éri – például a szülei részéről –, akkor nem nehéz elsajátítani azt a viselkedésmintát, amellyel saját magukat vagy másokat leértékelünk. Ezt fokozhatja a saját testünkkel való elégedetlenségünk, illetve az önbizalomhiányunk, amelyek kompenzálására jó megoldásnak tűnhet mások kritizálása.
Aki vékony, azt lehet bántani?
Nekem egyébként az a tapasztalatom, hogy míg a túlsúlyosokat érintő testszégyenítésről – szerencsére – ma már egyre többen tudják, hogy elítélendő dolog, a vékonyak esetében ugyanez nem mondható el, sőt: róluk jóval bátrabban mernek kritikát megfogalmazni az emberek. Sarkadi Bálint a lehetséges okokkal kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a túlsúlyosok esetében könnyebben gondolunk az elhízás hátterében álló nehézségekre, például egészségügyi problémákra, pszichés zavarokra, társadalmi elvárásokra, a sovány vagy vékonyabb testalkatúaknál azonban ez kevésbé jut eszünkbe. Emellett, mivel a magyar lakosság körében az elhízás fokozott mértékben megjelenik, ez a testalkat elfogadottabb, mint ha valaki vékony. Sőt, egy olyan elgondolás is állhat a viselkedés hátterében, hogy jót teszünk azzal, ha jelezzük a másik felé, hogy ehetne többet, vagy felszedhetne pár kilót. A klinikai szakpszichológus ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ezekben az esetekben nem feltétlenül direkt bántásról van szó, hanem a személy átlagos elképzeléseitől vagy elvárásaitól való eltérések kommunikálásáról és a benne kialakult disszonancia csökkentéséről.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Természetesen az, ha valaki folyamatosan kritikus megjegyzéseket kap az alkata miatt, nem mindig marad következmények nélkül. A bántó megjegyzések csökkentik az önbizalmat, erősítik a negatív testkép kialakulását, amely étkezési zavarokhoz, önértékelési problémákhoz, önbántáshoz, szorongásos és hangulatzavarok megjelenéséhez vezethet. Kialakulhat egy ördögi kör, amelyben a kritika elkerülése miatt szociálisan bezárhatnak az érintettek, nem mennek emberek közé, vagy éppen arrogánssá, támadóvá válnak, és nem kezelik megfelelően a társas helyzeteket. Ez nagyon magányos élethez vezethet, akár patológiába is átcsaphat.
Pozitív testkép és stabil önértékelés
Fontos kérdés, hogy mit tegyünk, ha bántanak minket a súlyunk miatt, mi ilyenkor a helyes reakció? Sarkadi azt mondja, ideális esetben olyan környezetben kellene töltenünk a mindennapjainkat, ahol támogatnak és elfogadnak minket. Ha ez nem valósul meg, és kritikát, negatív megjegyzéseket kapunk, érdemes kommunikálni a bennünk kialakult érzéseket. „Mondjuk el, hogy mire vágyunk ebben a helyzetben, és mi az, amit kerüljön el a környezetünk. Az asszertív kommunikáció azért fontos, mert így képessé válunk arra, hogy kiálljunk magunkért. Ha gyermekünk vagy ismerősünk kerül ilyen helyzetbe, érdemes tudatosan beleállni az adott szituációba és megvédeni az áldozatot; ezzel növelhetjük az önbizalmát, és segítünk neki abban, hogy ő is kiálljon másokért, magáért.”
A szakember kiemelte: nem jó taktika, ha átvesszük a kritikus, megszégyenítő személy attitűdjét, ha úgy viselkedünk, ahogy ő. Az empátia az egyik leglényegesebb eleme a helyzet jó kezelésének, mert így megérthetjük, hogy a másik miért mondja azt, amit. Fontos továbbá az is, hogy kerüljük a szociális elzárkózást, amely a megszégyenítő élmények hatására egy negatív spirált indíthat el.
Ez is érdekelhet
Összegzésképpen elmondható, hogy azok, akik pozitív testképpel és stabil önértékeléssel bírnak, fel vannak vértezve a kritikák ellen. Ezeknek a kialakításában segíthetnek a kiegyensúlyozott szociális kapcsolatok, az örömteli tevékenységek, csakúgy, mint az önismereti könyvek, podcastek, vlogok, egyéni vagy csoportos terápiás konzultációk. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy a kritika nem rólunk szól, hanem a kritikus személyről, és határt tudunk szabni a negatív megjegyzéseknek, akkor elkerülhetjük, hogy negatívan befolyásolják az önértékelésünket.
