Ilyenkor fordul elő az, hogy egész héten túlórázunk , egy autónyi zsibongó kiskamaszt fuvarozunk el fociedzésre, és éjszakába nyúlóan hallgatjuk a barátnőnk legújabb szerelmi csalódásának történetét, hogy aztán hajnalban álljunk neki tortát sütni a másnap szülinapját ünneplő főnökünknek. Persze másokon segíteni alapvetően jó dolog, ám ha ezzel közben magunknak teszünk rosszat, akkor itt az ideje megtanulnunk nemet mondani. Néha ugyanis magunkat kell előtérbe helyezni - nem véletlenül mondják el a repülőn is, hogy először a saját mentőmellényünket vegyük fel, és csak utána segítsünk a körülöttünk lévőknek!
Lássuk az 5 leggyakoribb kedvességcsapdát, és azt is, hogyan kerülhetjük el őket!
Csapda #1: Mindig igent mondunk
Rábólintunk egy szívességre, amihez igazából semmi kedvünk, aztán csendben mérgelődünk, amiért megint nem álltunk a sarkunkra. Ennek oka, hogy hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a "nem" szóra, mint egy negatív kijelentésre, ami könnyen veszélybe sodorhatja a személyes kapcsolatainkat. Pedig azért, mert udvariasan, de határozottan visszautasítunk valamit, még nem fognak hátat fordítani a barátaink, sem azt gondolni rólunk, hogy lusták vagyunk. Próbáljuk meg tudatosítani magunkban: a kedvesség nem azt jelenti, hogy minden olyan dolgot a nyakunkba kell venni, amihez nem fűlik a fogunk!
Kezdjük kicsiben! Először egy egyszerű kérésre mondjunk nemet, például kérjük meg a barátnőnket, hogy kivételesen ő foglaljon helyszínt a szokásos baráti találkozónkhoz ezen a héten.
Ne magyarázkodjunk! Amikor nemet mondunk, ne keressünk kifogásokat és ne magyarázkodjunk feleslegesen, ezzel csak a szívességet kérőnek adunk teret a saját meggyőzésünkre.
Ne kérjünk elnézést mindenért! Figyeljünk oda, miért is kérünk bocsánatot, és valóban a mi hibánk-e az, amiért sajnálkozunk.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Csapda #2: Mi vagyunk az iroda "lábtörlője"
Normál esetben a munkahelyi előzékenységnek sok előnye van: a kedves embereket hamar megkedvelik a kollégák és könnyen megtalálják a közös hangot mindenkivel. A gyakorlatban azonban hátulütői is lehetnek annak, ha mindig mi vagyunk az a kedves munkatárs, akinek a nyakába lehet varrni minden másoknak terhes feladatot.
"Mi" helyett "én": Néha igenis érdemes felhívni a figyelmet saját teljesítményünkre, és nem mindig többes számban megfogalmazni az elért sikereket. Emellett persze maradjunk meg csapatjátékosnak is, és fogalmazzunk úgy: "Volt egy nagyszerű ötletem ehhez a projekthez, amit a későbbiekben a kollégákkal együtt tervezünk sikerre vinni."
Ne dőljünk be a hízelgőknek! Az igazi manipulátorok úgy vehetnek rá a plusz feladatokra, hogy észre sem vesszük, megint ránk maradt a piszkos munka. "Te olyan isteni sütiket sütsz, készíthetnél pár tepsivel az irodai összejövetelre is!" Köszönjük meg a bókot, majd nyugodtan utasítsuk vissza a kérést, ha nem fér bele az időnkbe, energiánkba.
Kerüljük az ártatlan füllentéseket! Ne találjunk ki kisebb-nagyobb füllentéseket csak azért, hogy visszautasítsunk egy-egy felkérést - ettől a végén ugyanolyan rosszul fogjuk érezni magunkat, mintha igent mondtunk volna a nem kívánatos felkérésre.
Csapda #3: Összekeverjük a figyelmességet a kedvességgel
Ha egy barátnőnk eltörte a lábát, mi sem természetesebb, mint hogy felajánljuk, a lábadozás időszaka alatt szívesen hozzuk-visszük a csemetéjét az iskolába és haza. Ám az már nem ilyen magától értetődő, hogy munka után minden héten elintézzük a nagybevásárlást a lustaságra hajlamos szomszédunk helyett is. Senkinek sincsenek végtelenített energiatartalékai!
A saját időnk érték: Ha mégis beleegyezünk, hogy segítünk valakinek, limitáljuk a rá fordított időnket, és mondjuk meg neki, hogy például csak délelőtt 10 és 12 óra között érünk rá.
Húzzuk meg a határokat! Ismerjük fel, mi az, ami még belefér nekünk és hol kellene meghúznunk a saját határainkat: például nyugodtan kérjük meg a mindig váratlanul betoppanó barátokat, hogy telefonáljanak, ha át szeretnének ugrani.
Osszuk be az időnket! Végre egy kis időt tölteni hármasban rég nem látott szüleinkkel vagy igent mondani egy távoli rokon kávémeghívására, aki csak akkor keres, ha szívességet szeretne kérni - csak rajtunk múlik, melyik programot választjuk!
Csapda #4: Hagyjuk, hogy a családunk kihasználjon minket
Az anyukák bizony nem szeretik szomorúnak látni a gyerekeiket, így aztán hajlamosak a könnyebb utat választani és olyan dolgokba is belemenni, amihez valójában semmi kedvük. Pedig ha ilyenkor is nemet mondunk, azzal értékes leckét taníthatunk az ifjabb generációnak az egyensúly megtartásáról. Elvégre nem muszáj mindig feltakarítanunk a rendetlen tinik után...
Működjünk együtt! Ha már rávettük a családot a segítségre, akkor ne piszkáljuk őket azzal, ha valamit máshogy csinálnak, mint mi, inkább élvezzük az így felszabaduló időnket.
Tanítsunk felelősséget! Azzal, ha az elvégzett munkát magát dicsérjük meg, nem pedig az eredményét - legyen szó a házi feladatról vagy az apróbb házimunkákról -, arra taníthatjuk a kicsiket, hogy bátran vállaljanak felelősséget magukért és a tetteikért.
Számoljuk az igeneket! Egy héten keresztül vezessünk naplót arról, hányszor mondtunk igent valamire, és hogyan éreztük magunkat ezen alkalmak után. Ha feketén-fehéren látjuk magunk előtt, hányszor is éreztük rosszul magunkat egy-egy nem szívesen vállalt szívesség miatt, legközelebb kétszer is meggondoljuk, valóban megéri-e mindent elvállalni.
Csapda #5: Mi vállaljuk a "kedves" szerepét a párkapcsolatunkban
"Mihez lenne ma kedved, drágám?" "Bármihez, amihez neked is." Sok kapcsolatban hangoznak el hasonló párbeszédek, holott az esetek többségében a második mondat nem igaz, inkább egyfajta konfliktuskerülő berögződés . Legyünk őszinték magunkkal: ha nincs kedvünk zsinórban harmadszor a hónapban a párunk családjával elkölteni a vasárnapi ebédet, nyugodtan mondjunk nemet!
Válasszunk okosan! Minden "nem" mögött rejtőzik egy "igen": vagyis ahányszor nemet mondunk valamire, közben igent mondunk egy kis jól megérdemelt én-időre, például egy kád forró habfürdőre vagy egy jó könyvre. Udvariasan, de határozottan: Kifogások és bocsánatkérések helyett fogalmazzunk egyszerűen: "Tudom, hogy ez fontos neked, de most nem tudok segíteni." Váltsunk álláspontot! Ha eddig mindig mi voltunk azok, akik egyből rávágták mindenre: "Majd én megcsinálom!", most álljunk a másik oldalra, és kérdezzünk: "Meg tudnád ezt csinálni nekem?"
Ez is érdekelhet
A cikk a Nők Lapja Egészség 2016. áprilisi számában jelent meg.
