Most először nők is részt vehetnek a japán „meztelen fesztiválon”

Egy több mint 1200 éves hagyományt törnek meg februárban Japánban.

Japán hírek szerint idén először nőknek is megengedik, hogy részt vegyenek a "meztelen fesztiválként" ismert hadaka matsurin. A hagyomány szerint az ágyékkötőt viselő férfiak minden februárban összegyűlnek Inazawa egyik sintó szentélyében, hogy elűzzék a gonosz szellemeket az új évre. Idén február 22-én rendezik meg - írja a The Guardian.

hadaka matsuri
A tavaly februári hadaka matsuri. Fotó: Getty Images

A hadaka matsurit körülbelül 1250 rendezik meg, és nőknek szigorúan tilos volt részt venniük. Most 40 nőnek engedik meg, de csak úgy, hogy teljesen fel vannak öltözve. Bambuszfőből rituális felajánlásokat tehetnek majd, de nem vehetnek részt a fesztivál csúcspontjának számító momiain, amikor a férfiak összecsapnak egymással (amin csak hagyományos ágyékkötőt, zoknit és fejkendőt viselnek), és egy társukat folyamatosan próbálják megérinteni, hogy átadják neki a balszerencséjüket. Végül a kiválasztott elvonulhat a szentély biztonságába.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra