Az ember lelki egészségéhez biztonságos és szeretetteljes kapcsolatokra, illetve közös élményekre is szükség van – az ezzel kapcsolatos igény mértéke azonban egyénenként igen eltérő lehet. Van, aki nagy társaságokban, míg mások csupán egy szűk baráti vagy családi körben érzik jól magukat. Ez utóbbi csoportot erősíti az a nő is, aki nemrég a The Guardian szakértőihez fordult tanácsért, ugyanis aggódni kezdett, hogy társaságkerülő személyisége miatt mindenről lemarad és magányos lesz.
„Tudom, hogyan »kellene« viselkednem, de az csak színészkedés”
A levélíró bevándorló szülők gyermekeként szigorú és vallásos közegben nevelkedett, és már kicsi kora óta csak nagyon kevés barátja van. Tinédzserként sok dolgot megtiltottak neki, amit a kortársainak megengedtek, ha pedig mégis feszegette az otthon felállított határokat, bűntudatot érzett miatta. Így hamar megtanulta, hogyan szórakoztassa el magát a saját kis világában. A társasági életet pedig azóta is nagyon kimerítőnek találja.
Tudom, hogyan »kell« viselkednem, de az csak színészkedés – pont ezért érzem annyira fárasztónak. Kínosan érzem magam mások társaságban, és a feloldódásban még az alkohol sem tud segíteni, ugyanis nem iszom” – fogalmazott a nő.
A levélíró arra is kitért, hogy otthonról végezhető kreatív munkája van, így nincsenek kollégái sem, azonban élvezi a saját társaságát. Amikor a gyerekei még kicsik voltak, néha beszélgetett más szülőkkel az iskola kapujában, de azt sem szerette. Mostanában viszont zavarni kezdte, hogy a gyerekek egyáltalán nem látnak tőle mintát a felnőtt barátságok kezelésével kapcsolatban. A nő egyetlen igazán régi és közeli barátja a férje, aki egyébként kedves és gyengéd embernek tartja a feleséget.
„Szeretem a férjemet, és előtte nem kell szerepet játszanom. Neki egyébként vannak kollégái és edzőtársai, ám hozzám hasonlóan ő is jobban szeret inkább otthon lenni. Felismertem azonban, hogy a szocializáció az élet szerves része, amelyet bár másokkal ellentétben én nem élvezek, de muszáj, hogy én is megtapasztaljam. Jelenleg ugyan nem vagyok magányos, de ha a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, akkor talán az leszek” – írta a családanya.
„Mi lenne, ha mindig önmagad lennél?”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy aki önmagát adhatja a házastársa és a gyermekei előtt, az értékes és szeretetteljes családi közegben él. „Mi lenne, ha mindig önmagad lennél? Ha színlelés helyett társaságban is elmondanád, hogy neked ezek a helyzetek kimerítők? Még az is lehet, hogy megértenék” – mutatott rá a szakértő.
Ez is érdekelhet
Perry szerint a tanácsot kérő nő olyan életet alakított ki, amilyen neki megfelel, a férjével és gyermekeivel pedig jó és szilárd kapcsolatot ápol. „Nem hiszem, hogy bármiről lemaradnál. Az egyetlen, amit valóban meg kellene tenned, az az, hogy nem próbálsz olyanná válni, amilyennek szerinted lenned kell, hanem egyszerűen legyél olyan, amilyen a szíved mélyén vagy. Ha így teszel, rájöhetsz, hogy a társasági élet nemcsak kimeríthet, hanem táplálhat is” – hangsúlyozta a pszichoterapeuta.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
