Természetesen az előbbi kategorizálás önkényes, de az vitathatatlan, hogy ma már átlagosan a népesség több mint 10 százaléka tartozik ezekbe a csoportokba.
Nincs két egyformán idősödő ember. Az öregedés menetének igen egyéni változatai vannak, s ezek bizonyítják a legjobban, hogy az úgynevezett kronológiai vagy naptári életkor mennyire különbözhet a biológiai életkortól, mely a szervezet és a szervek aktuális állapotát, működőképességét tükrözi.
Az öregkort második gyermekkorként is emlegetjük. E két különböző korszak talán leginkább a másoktól való függőség, a kiszolgáltatottság és bizonyos pszichikai jelenségek - pl. egocentrikusság, énközpontúvá válás - megléte, illetve újbóli kialakulása miatt mutat sok hasonlóságot.
Sajnos a mai világ nem kedvez az idős embereknek: megszűnt az idős rokonok tradicionális kultusza, nem jellemző a generációk együttélése, az öreg családtagok megbecsülése. Az öregség nem érték.
Ezzel szemben egyre inkább elterjed a szociális izolálódás, a jobb híján szociális közösségekbe való, gyakran ellenérzéseket kiváltó tömörítés - s ez mind együtt jár az egyedüllét, a magány, a fokozódó érzelmi és anyagi bizonytalanság érzésével.
Az elmagányosodott embereknél a depressziós kórképek kialakulását - ezzel együtt az immunrendszer hanyatlását is - elősegítheti, hogy túlnyomóan negatív színezetű élmények, elsősorban a legkülönbözőbb jellegű veszteségek érik őket. A házastárs és a barátok elhunytával egyre több vész el a kevés és nehezen pótolható embertársi kapcsolatokból; a nyugdíjazás a megszokott munkatársaktól távolít el, ugyanekkor ez többnyire anyagi és tekintélyvesztéssel is együtt jár.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Korunk szemléletmódjára nemcsak a halállal szembeni elhárítás, elfojtás a jellemző - a modern társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való készülődéssel - írja Polcz Alaine -, hanem az öregséggel szemben is hasonló a hozzáállás. Úgy teszünk, mintha nem is létezne mindaddig, míg valamilyen formában hozzátartozónk vagy éppen saját magunk nem szembesülünk vele.
Az elkendőzés, elfojtás bizonyos szempontból - az élet minden területén - szükségszerű védekezés, hiszen ha nem létezne tudatunkban, állandó rettegésben élhetnénk.
Valljuk be, állandóan áltatjuk magunkat azzal, hogy velünk nem történhet semmi baj: minket elkerül a rák, az infarktus, nem lépünk a villamos elé, sőt talán az öregség sem köszönt ránk.
Tekintsük át, melyek azok a jelenségek, amelyekkel óhatatlanul számolnunk kell idős korban. Ezek ismeretében kell kialakítanunk a legoptimálisabb hozzáállást önmagunkhoz és környezetünkhöz.
Az öregedéssel járó, gyakran tapasztalt, időnként szélsőségesen megnyilvánuló pszichológiai jelenségek:
- Karaktervonások elmélyülése, megmerevedése
- Gyakoriak az olyan téves következtetések, melyek szerint saját élettapasztalatunk általános érvényű
- Fokozott beszédkészség, néha körülményeskedéssel, közhelyek ismételgetésével
- Felszabadulhatnak a gátlások, s ez érzelmi kitöréseket okozhat
- Az egocentrikusság önzéssel párosulhat
- Érdeklődéshiány
- Szellemi eltompulás
Teljesítménycsökkenés:
- fokozódó konzervatizmus
- mérséklő, mérlegelő befolyás megszűnése (bizalmatlanság, fösvénység)
- újdonságok iránti érdektelenség
- emlékezetcsökkenés
- betegségektől való fokozott félelem
- mindennemű teljesítmény lassulása
Természetesen vannak olyanok, akikre éppen a kiegyensúlyozottság, a tárgyilagos megbízhatóság, egyfajta bölcs megnyugvás lesz a jellemző. Az idős egyén személyiségét részben az határozza meg, hogy mely karaktervonások álltak az előtérben öregkor elérésénél.
Az öregkor tehát mindenkinél az alapszemélyiség, az életsors, a képzettség, a társadalmi adottágok és a testi állapot összegződéséből adódó állapot, mely többnyire lemondásokra kötelez. Az idős ember pszichés megmerevedése részben védekezésül is szolgál, mert a környezet részleteit mintegy megszűrve érzékeli, ezzel némileg lecsökkentve a belső konfliktusok lehetőségeit.
Hogyan is lehet a "jól-szépen-okosan" öregedés művészetét elsajátítani? Az öregkort, mint az élet egészét megkoronázó, annak végső kiteljesedését adó életszakasznak tekinteni?
Részletek Batthyány-Strattmann László Idősek akadémiája "tananya-gából":
Nem a naptár szerint, hanem személyes megélésünk, életünk szerint öregszünk:
- tudatosan törekedjünk arra, hogy vágyaink, képességeink és lehetőségeink között egyensúlyra találjunk
- figyeljünk megszokott napirendünkre, legyenek rövid távú céljaink, de ezeken szükség szerint rugalmasan módosítsunk teherbírásunk, igényeink figyelembevételével
- testi-lelki változásaink, ezekhez társuló pana-szaink együtt járnak a korral - ne önmagunk vagy a szomszéd segítségével diagnosztizáljunk, kérjünk orvosi tanácsot
- kerüljük a többórás pasz-szív tévénézést, nassolást, fél-egy óránként mozogjunk, valamint naponta 10-15 percet tornázzunk vagy fél órát gyalogoljunk
"A mozgás mozgásban tart!"
Ez is érdekelhet
- hallgassunk naponta kellemes, megnyugtató zenét, adjuk át magunkat a hangok csodálatos áramlásának, élvezzük, hogy végre több időt szentelhetünk kedvteléseinknek
- többször kevesebbet együnk, lehetőleg megszokott ritmusban, alkalmazkodjunk a korszerű táplálkozási irányelvekhez (kalóriabevitel, állati zsírok csökkentése)
- az ideális testsúlyt 10 százaléknál többel ne haladjuk meg
- ha orvosilag nem ellenjavallt, naponta legalább 1,5 liter vizet, teát, rostos italt fogyasszunk
- ne csak testünket, szellemünket is tartsuk edzésben (ismeretek felfrissítése, játékok - sakk, kártya -, keresztrejtvény, klubok)
- érdeklődjünk környezetünk iránt (rokonok, barátok, ismerősök, szomszédság)
- időskorban is minden reggelre, minden új napra tekintsünk úgy - hittel, bizakodással -, hogy új lehetőségek nyílhatnak előttünk
- mások gondjait, bajait ne vegyük magunkra, hanem ha tudunk, segítsünk
- vegyük tudomásul, hogy a jó öregedést megszabhatja az egészségi, érzelmi, hangulati állapotunk, ön- és közbizalmunk, társas kapcsolataink, anyagi biztonságunk
- célkitűzéseinket, programjainkat mindig mérjük önmagunk lehetőségeihez, mert a csalódások, kudarcok rontják életkilátásainkat
- ne kiszolgálói legyünk szeretteinknek, hanem együttérző és segítő társaik.
XI.évf./2.sz.
