Nem öngyilkos szándékú önsértésnek (nonsuicidal self-injury, NSSI) nevezzük, amikor valaki szándékosan fájdalmat és/vagy sérüléseket okoz magának, de nem azzal a céllal, hogy kioltsa saját életét. Az önbántalmazás különféle formákat ölthet. Gyakori például a saját testfelület szándékos megvágása, megégetése, szurkálása vagy megharapása, de az önütlegelés vagy a karmolászás, karcolgatás is előfordulhat. Az alábbi táblázat egy 2015-ben megjelent, a serdülőkori nem szuicidális önsértésről szóló magyar tanulmányban szerepelt, és a nem öngyilkossági szándékú önkárosító magatartások fajtáit, illetve az azokhoz gyakran kapcsolódó mentális zavarokat ismerteti.
Az önsértő magatartás (self-injurous behaviors, SIB) kategóriái (Simeon és Favazza, 2001)
A probléma jellegzetesen a serdülőkorban üti fel a fejét, de sok fiatal felnőttnél is megjelenik. Bár az önbántalmazás közvetlenül nem veszélyezteti az érintettek életét - hiszen nem az öngyilkosság a cél -, attól még komolyan kell venni. Az önsebzést választók ugyanis alábecsülhetik viselkedésük és sérüléseik veszélyességét, ráadásul akár visszafordíthatatlan idegkárosodás is lehet cselekedeteik következménye.
Máshogy jelenik meg a fiúknál és a lányoknál
A mentális problémákkal és hangulatzavarokkal kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt közösségi oldalán is szóba került már ez a probléma. Mint írták, egyes becslések szerint a lányok 2-3-szor gyakrabban bántalmazzák magukat a fent említett módokon, mint a fiúk, és emellett számos eltérés figyelhető meg a két nem között. A lányoknál például jellemzően 12-14 éves korban alakul ki ez a "szokás", míg a fiúknál idősebb korban, általában 14-15 évesen jelenik meg az önsértő viselkedés. Az önsebzés jellegzetes formái is különböznek: a lányoknál a vagdosás és a karmolás, a fiúknál pedig az önütlegelés és az égetés a leggyakoribb. Általános különbség továbbá, hogy a lányok nagyobb sérüléseket okoznak maguknak.
Az viszont nemtől, kortól és önsebzési módszertől függetlenül egy közös jellemző, hogy kívülállóként viszonylag nehéz észrevenni, ha egy tinédzser vagy fiatal felnőtt - aki lehet akár a barátunk, a diákunk, fiatalabb testvérünk vagy a gyermekünk - önsértő magatartást folytat. Az előítéletek és a megbélyegzés miatt ugyanis a legtöbb érintett nem beszél a küzdelmeiről és rejtegeti a sebeit - a testit és a lelkit egyaránt. "Aki önsértést végez, általában maga is bűntudatot és szégyent érez, valamint önmagát vádolja a helyzetéért" - teszik hozzá.
Miért akarja magát bántani egy tinédzser?
Ahogy a Drogprevenciós Munkacsoport Önsértés kamaszkorban című, 2020-as információs kiadványában olvasható, az önsértő viselkedés motivációja jellemzően az, hogy az érintett megszüntessen egy negatív érzelmi állapotot vagy az üresség érzését, illetve megnyugtassa önmagát. De sokan "használják" stresszlevezető módszerként, vagy az intenzív érzések kezelési módjaként is önmaguk vagdosását, égetését vagy ütlegelését.
Az is előfordulhat, hogy az illető ilyen módon próbálja enyhíteni az egyes tettei miatt érzett bűntudatát, vagy egyenesen úgy érzi, muszáj megbüntetnie magát. Sőt, mások viselkedésének befolyásolása, a saját test feletti kontollgyakorlás, vagy az elidegenedés érzésének kifejezése is lehet az önbántalmazás célja.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez a viselkedés azonban társas tanulás útján is terjedhet: gyakran a barátoktól vagy filmekből jön az ötlet, hogy egy fiatal kipróbálja az önsértés. Az önbántalmazást követően érzett megnyugvás vagy ellazulás érzése pedig könnyen kialakítja a függőséget és fenntartja a motivációt a folytatáshoz.
Hogyan állítható meg az önbántalmazás?
A fentebb említett információs kiadványban arra is kitérnek, hogy bár a legtöbb kamasz idővel "kinövi" az önsértést, attól még vészjelzésként kell kezelni az ilyen magatartást. Ez ugyanis arra utal, hogy az adott fiatalnak nem megfelelően fejlődik a problémákkal való megküzdés képessége. "Fontos tisztázni, hogy minden eset egyedi és külön figyelmet, mérlegelést érdemel, amiben szakember segíthet" - írják.
A szülőknek és a tanároknak számos tanácsot is megfogalmaznak azzal kapcsolatban, hogyan viszonyuljanak egy önsebző fiatalhoz. Kiemelik, hogy először is nagyon fontos, hogy ne bagatellizáljuk el a problémát. Próbáljunk meg nyugodtan, gondoskodással és türelemmel közeledni az önsértőhöz, hallgassuk meg. Nyújtsunk neki támaszt, és fejezzük ki, hogy fontos nekünk és törődünk vele. Fogadjuk el őt akkor is, ha nem értünk egyet azzal, amit csinál. Ne keltsünk benne bűntudatot, és ne haragudjunk se rá, se magunkra azért, ami történt.
Ez is érdekelhet
Amennyiben módunkban áll, távolítsuk el az érintett környezetéből az önsértésre és öngyilkosságra potenciálisan alkalmas eszközöket. Ha az érintett beleegyezik, vizsgáljuk meg a sérüléseit, hogy kiderüljön, szükség van-e orvosi ellátásra. Beszéljük át vele, hogy szakember segítségére lehet szüksége ahhoz, hogy abba tudja hagyni az önsértő viselkedést. Fontos, hogy ezt ne büntetésként vagy ultimátumként élje meg, ajánljuk fel például azt is, hogy elkísérjük. Egy ilyen eset azonban számunkra is felkavaró lehet, ezért érdemes magunknak is lelki támaszt keresni.
Legjobban: