Olyan "okos" a szürke állomány, hogy megfelelő technikai segítséggel még a betegségek, sérülések következtében elvesztett képességeink jelentős része is helyreállítható.
Nobel-díj járt érte
Egy török származású holland kislány hároméves korában nagyon súlyos agyvelőgyulladást kapott, ezért az orvosok életmentő beavatkozásként az egész jobb agyféltekéjét eltávolították. A gyerek meggyógyult, időközben hétéves lett, és az orvosok legnagyobb meglepetésére kisebb egyensúlyi problémákat leszámítva ma egészségesnek tekinthető. Tökéletesen beszél hollandul és törökül, a szellemi képességei korának megfelelőek, csupán a látását korlátozza némileg az úgynevezett féloldalas vakság.
Ez az eset látványos bizonyíték arra a feltételezésre, hogy az emberi agy alkalmazkodó, sőt, átalakuló-képessége, azaz plaszticitása csaknem határtalan. A fenti esetben a hiányzó agyfélteke összes feladatát átvette az épen maradt másik agyterület. Márpedig ha ez megtörtént a holland kislány esetében, bizonyára így van általában is.
Ilyen kísérleteket természetesen emberekkel nem végeznek, de hasonló állatkísérletek eredményei már évtizedek óta rendelkezésre állnak. Az amerikai David Hubel és a svéd Torsten Wiesel 40 évvel ezelőtt újszülött macskák egyik szemét tartósan letakarta, aminek az lett a következménye, hogy az állatok három hónap elteltével erre a szemükre végérvényesen elvesztették látásukat. Ez a kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy az agynak bizonyos külső hatásokra is szüksége van ahhoz, hogy a szem és a látásközpont közötti kapcsolat, azaz a megfelelő idegsejtek, neuronok kialakuljanak. Ezért a kutatási eredményért a két tudós 1981-ben Nobel-díjat kapott.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az idegsejtek magukat építik
Azóta sok más kutatás is megerősítette azt a feltételezést, hogy érzékelő, érző és gondolkodó "szerveink" azaz a megfelelő agyterületek, hihetetlenül plasztikusak. Az eddigi kutatási eredmények alapján a következőképpen írható le az agy fejlődése az egyes ember élete során:
- Génjeink még az anyaméhben megadják a legfontosabb utasításokat agyunk durva struktúrájának kialakításához. Ezek az utasítások az idegsejtek létrejöttére vonatkoznak, és létrehozzák a sejtek közötti ideiglenes összeköttetést is. Ez utóbbinak a "finom hangolása" részben még a születés előtt végbemegy, a neuronok spontán módon, mintegy saját magukat finomítják.
- A születés után már külső tényezők, mindenekelőtt az érzékszervek működése gondoskodik arról, hogy az idegsejtek közötti kapcsolatok megfelelően épüljenek tovább. Az idegrendszer a legfejlettebb élőlényeknél a külső ingerek nélkül nem tud "elkészülni". Az ember esetében ez még inkább így van; az embergyerek csak akkor képes beszélni, gondolkodni, ha az ehhez szükséges, adott életszakaszban a megfelelő agyterület megkapja a szükséges külső hatásokat, azaz mások beszélnek hozzá. Ha úgy telik el ez a szakszerűen kritikusnak nevezett időszak, hogy ezek a benyomások hiányoznak, a gyerek nem tanul meg beszélni, ahogy a kismacska is a fél szemére örökre vak marad.
- Az agyműködése szempontjából döntő neuronkapcsolatok azonban az élet későbbi szakaszaiban is képesek újra-, illetve átalakulni. Bizonyos sérüléseket képes az agyunk kompenzálni. A látó- és hallóközpontunkban található szinapszisok, idegkapcsolatok például egész életünkben erősödnek vagy gyengülnek külső benyomások függvényében. E mechanizmus az alapja az emlékezésnek és a tanulásnak. Az ehhez kapcsolódó ún. kulturális teljesítményeknek, mint például az olvasás megtanulása, ezért nincs kritikus életszakasza. Ha valaki 6-7 éves koráig nem tanul meg beszélni, az később nem vagy alig pótolható, mivel az agyban ehhez a képességhez szükséges "időablak" a fejlődés során végleg bezárul. Az olvasás megtanulásának azonban nincs ilyen időablaka.
Vegyük például Einsteint!
Egy ausztrál pszichológus Dennis Garlick nemrégiben azt az elméletet állította fel, hogy agyunknak ez a rendkívüli plaszticitása ad magyarázatot az intelligenciára is. Eszerint az okos emberek azért lennének tanulékonyabbak, mert az agyuk az új információkat gyorsabban tudja felvenni és tárolni. Ha jobban képes "formálódni" a szürkeállomány, az azt jelenti, hogy gyorsabban képesek az idegsejtek új kapcsolatokat kialakítani, vagyis annál intelligensebb az agy tulajdonosa. Garlick egyik példája Albert Einstein, aki kétségkívül rendkívüli adottságokkal született, ugyanakkor már nagyon korán hozzájutott a megfelelő külső benyomásokhoz is. A későbbi Nobel-díjast ötévesen az univerzum kérdése foglalkoztatta, és 12 évesen a legnehezebb matematikai problémákra kereste a megoldást. Garlick szerint Einstein esetében a két tényező szerencsésen találkozott: nagyon plasztikus aggyal született és idejében megkapta azokat az információkat a külvilágból, amelyek a gondolkodásmódját egy meghatározott irányba terelték. Tudjuk, hogy Mozart háromévesen már tökéletesen zongorázott, Pablo Picasso nagyon korán kezdett rajzolni, valamennyi sakkzseni Capablancatól Kaszparovig már óvodáskorukban a sakktábla előtt töltötték napjaik jelenős részét.
