"A lányom 28 éves, és kényszerbeteg. Állandóan kezet mos, azt mondja, hogy nem jön le a kezéről a ragacsosság és ezért tele van baktériummal. Már odáig fajult, hogy nem is nagyon csinál mást, csak a fürdőszobában van és kezet mos, és ezért már minden más pszichés bajai is előjönnek, de nem hajlandó orvoshoz menni és kezeltetni magát. Odáig jutunk lassan, hogy már a vízszámlát se tudom kifizetni" - panaszolta el lánya tünet Orvos Válaszol rovatunkban az egyik olvasónk.
Mikortól válik kényszeressé egy cselekvés?
Mindannyiunknak vannak bizonyos szokásaik, amik a mindennapi rutin részeként épültek be az életünkbe. Ezek egy része a praktikusság miatt alakult ki, például ugyanarra a helyre szeretjük letenni a kulcsunkat, hogy ne keveredjen el a lakásban, vagy ugyanabban a sorrendben pakoljuk össze a holminkat, nehogy valami kimaradjon. Más szokásokba a babonaság kerget bele minket, emiatt vannak, akik például csak háttal lépik át a lakásuk küszöbét, vagy nem dobnak ki bizonyos tárgyakat akkor sem, ha semmi szükségük rá. Ezekre a szokásokra sokan csak ártatlan hóbortként tekintenek, és addig valóban nem szükséges foglalkozni velük, míg nem válnak beteges kényszerré. Mi az a határ, amitől kényszerbetegségről beszélhetünk, és hogyan kezelhető? Olvasónk levelére szakértőnk, Dr. Hang András klinikai szakpszichológus adta meg a választ.
"Leghatékonyabban pszichiátriai gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés kombinációjával tudják kezelni a megfelelő helyen, kórházban a lányát. Nyugodtan zárja el a vizet, ha lánya nem bírja a szenvedést, akkor irány a kórházi gyógykezelés. Nem tartható fenn egy ilyen állapot, kezelés nélkül általában csak súlyosbodik" - hívta fel a figyelmet a szakpszichológus. A kényszerbetegséget többek között az választja el a fent említett szokásoktól, hogy minden esetben valamilyen szorongás, kellemetlen képzet társul hozzá, amit a kényszercselekvéssel próbál a beteg elkerülni.
Nehéz megbecsülni, hogy hány embert érinthet, egyes kutatások szerint a lakosság 2,5-3 százaléka szenved valamilyen kényszerbetegségben az élete során. A megfigyelések szerint a felnőttkort megelőző években gyakrabban fordul elő férfiak körében, idősebb korban azonban nagyobb arányban érinti a nőket. Kialakulásának okait egyértelműen nehéz meghatározni, genetikai, biológiai és pszichológiai tényezők együttes hatása válthatja ki.
A kényszerbetegség kezelése
Megnehezíti a kezelést, ha a beteg semmilyen módon nem kíván együttműködni az orvosokkal. Sajnos sok esetben a problémájukat is kategorikusan tagadják az érintettek, így akkor sem hajlandóak gyógyszereket szedni, vagy szakember segítségét kérni, hogyha betegségük már a hétköznapi tevékenységeiket is ellehetetleníti. Ugyanezt tapasztalta meg olvasónk is, aki az alábbiakat írta: "A múltkor kihívtam a körzeti orvost , hogy vitesse be a kórházba, de azt mondta az orvosnak, hogy a saját felelősségére nem megy be. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehetne rávenni, hogy kezeltesse magát?" - tette fel a kérdést a klinikai szakpszichológusnak.
"Szinte biztos, hogy a kényszercselekvéses tünet mellett van más problémája is a lányának, különben igényelné a gyógykezelést, hogy megszabaduljon a számára is kínzó tünetektől. Ha nincs ezzel baja, hogy elhanyagolja a többi tennivalóját (például tanulás, vagy munka, esetleg gyermekek gondozása) az szintén problémajelzés" - válaszolta Dr. Hang András. A kezelés megkezdésekor fontos, hogy ne csak a beteg, de annak környezete is tisztában legyen a probléma okaival, a legtöbb esetben ugyanis ők is szenvednek a tünetek miatt.
A kényszerbetegség kezelésében elsősorban két terápiás megközelítés, a viselkedésterápia és a gyógyszeres terápiák kombinációja hozhat eredményt. A viselkedésterápia során a beteg szándékosan és önként szembesíti magát a rettegett tárggyal vagy gondolattal, valóságban vagy képzeletben. A levélben szereplő nő esetében a fertőzésektől és baktériumoktól való beteges félelmet kellene leépíteni, arra ösztönöznék például, hogy érintsen meg egy általa szennyezettnek vélt tárgyat, majd ne mosson kezet, míg a szorongása nem csökken emiatt. A rögeszmék és kényszercselekvések gyakoriságát bizonyos gyógyszerek is csökkenthetik, ezeket azonban sok esetben egy életen át kell szedni, hogy a beteg ne essen vissza.
Ez is érdekelhet
Önnek is van kérdése? Orvos Válaszol rovatunkban szakértőink örömmel állnak rendelkezésére, keresse fel őket az alábbi linkre kattintva!
