Életünkben számos terület van, amiről
nem, vagy nehezen beszélünk – különösen érzékenyek lehetnek egyes egészségügyi
témák, legyen szó akár fizikális, akár lelki kihívásokról.
Hiszünk benne azonban, hogy a megoldások a nyíltsággal kezdődnek: szembe kell
néznünk a gondjainkkal, körülményekkel, tényekkel, ahhoz, hogy változtatni
tudjunk rajtuk. És bizony az sem árt, ha ehhez megkapjuk a szűkebb és tágabb
környezetünk támogatását is, már csak ezért sem szabad hallgatni.
A HáziPatika elkötelezett amellett, hogy merjünk beszélni akár kellemetlen,
intim dolgokról is, hiszen az életünk részei. Áprilisban ezért egy egész
hónapot szentelünk „rázós” témáknak bízva abban, hogy egyre kevésbé lesznek
azok, a róluk való ízléses, de szókimondó beszéd pedig természetessé válik.
Előfordul, hogy egy újszülött mellett az anya nem érzi jól magát a bőrében, szorong, fél az új helyzettől, alkalmatlannak tartja magát. Ilyenkor sok múlik a környezeten. A legrosszabb, amit tehetünk, ha bagatellizáljuk a helyzetet és rásütjük az illetőre, hogy alkalmatlan, lusta vagy szívtelen. Sok előítélet él ugyanis a szülés utáni depresszióval kapcsolatban, egyesek nem is tartják betegségnek, afféle "hisztiként" kezelik. Ráadásul gyakran a családtagok sem veszik észre a problémát, pedig a fel nem ismert betegség súlyosbodhat, akár krónikussá válhat károsítva az anya kapcsolatát gyermekével és környezetével. Szörnyű, de az is előfordul, hogy az édesanya egyedül vagy gyermekével együtt követ el öngyilkosságot, ami a szülés utáni pszichózis egyik fenyegető veszélye.
„Annyira vártuk ezt a babát, mégsem vagyok boldog”
„A terhesség alatt minden rendben zajlott, semmilyen probléma nem merült fel, boldogan éltem meg azt az időszakot. A szülés azonban nem úgy zajlott, ahogy azt elképzeltem. Teljesen kikerült a kezemből az irányítás, és inkább csak amolyan elszenvedője voltam az egész folyamatnak” – meséli Anna, akinek bár kisfia egészségesen született, a gyermekágyas osztályon töltött napok nem voltak zökkenőmentesek. „Besárgult, nem tudta tartani a hőjét, melegítő párnára került. Végül öt napot voltunk bent, de ezalatt alig tudtam aludni, teljesen kimerültem. Érzékenyebb is voltam, aggódtam, nem kaptam segítő választ a kérdéseimre, a csecsemősnővérek nem voltak segítőkészek és a szoptatás sem sikerült. Azt reméltem, ha hazamegyünk, jobb lesz” – idézte fel a kezdeti nehézségeket. Annának otthon eleinte csak az tűnt fel, hogy nem volt étvágya. Kérdezte a védőnőt, aki annyit mondott: ez normális. Aztán fokozatosan lett egyre rosszabb minden: „A kisfiam nagyon sírós volt, és nem tudtam, mi a baja. Szörnyen rossz anyának tartottam magam, aki meg sem érdemli ezt a kisbabát. Az ellátása és igényeinek kielégítése állt mindenek felett, ezt maximálisan teljesítettem is. Közben viszont nem voltam sem boldog, sem kipihent, nem éreztem kötődést vele, nem tudtam a nevén szólítani, magamat pedig anyának hívni. Első baba volt, és egyedül voltam naphosszat a gondolataimmal, míg a férjem esténként haza nem ért."
A legjobban akartam ellátni a kisfiam, túlságosan mereven ragaszkodtam a vasalt rugdalózóhoz és a napirendhez, egyszerűen nem tudtam ellazulni és élvezni az újszülöttel töltött időt. Rengeteget sírtam, és nem értettem, hogy ha annyira vártuk ezt a babát, hogyhogy nem vagyok boldog.
Anna mindeközben folyamatosan fogyott. Mivel nem evett, a teje sem volt tápláló, így a gyermek nem hízott megfelelően, ez pedig megint csak egy stresszhelyzetet eredményezett. „Mindenen aggódtam, a férjem pedig mindennap arra jött haza, hogy együtt sírunk a gyerekkel, ráadásul addigra már gyakorlatilag nem ettem semmit, egyszerűen nem jutott eszembe. Végül ő szembesített vele, hogy ez így nem mehet tovább. Elkezdtem figyelni magam, erővel ettem. Sokat segített, hogy közben a fiam három-négy hónapos lett, rengeteget mosolygott, volt visszacsatolás, és kezdtem én is anyaként kötődni hozzá. Így aztán végül sikeresen átlendültünk a kezdeti nehézségen” – zárta le történetét a fiatal nő, akinek azóta született még két gyereke, a velük töltött első időszakokat pedig már sokkal lazábban és rutinosabban, boldogan élte meg.
„Kérem vissza a régi életem!”
„Öngyilkossági gondolataim voltak, amikor több éjszakai virrasztás után próbáltam délután a babával aludni, de nem ment. Azóta tűrök. Sokszor hiányzik a szabadság, a társaság, a kollégák, a baba nélküli, régi életem” – írja egy friss anyuka az egyik netes fórumon. Egy másik hozzászólót a férje is elhagyta egyéves gyerekével együtt, csak mert nem bírta tovább elviselni a nő depresszióját. „Muszáj kitartanom, túl kell élnem minden napot, közben pedig a másik énem folyton tiltakozik és arra biztat, hogy csináljuk vissza” – írja egy szintén érintett. Más a kilátástalan helyzetét fogalmazta meg: „Sosem voltam ennyire magányos. Már sírni is felesleges, úgyse hallja senki.” Van, aki egyenesen a „poklok poklának” nevezi életének ezt az időszakát:
"Ha minden erőmmel nyomni kell, nem jön ki alulról minden?" – a szülést kísérő tabuk és félelmek
Az ismeretlentől egyértelműen tartunk, főleg ha az egy olyan élmény, amiről ha mást nem is, egy dolgot mindenki tud: nagyon fájdalmas. Harminc nő megkérdezésével készült, nem reprezentatív felmérésünkből kiderül, mitől féltek leginkább a nők szülés előtt, és van-e olyan, amit szerettek volna tudni, de nem merték megkérdezni a nőgyógyászuktól.
„Nem akarom a babámat, nem szeretem, kérem vissza a régi életem!”
„Hallucinációk,
rémálmok, kényszergondolatok, téveszmék gyötörtek, féltem mindentől. Úgy
éreztem magam, mintha nem is én lennék. A pszichiátrián azt mondták: szülés
utáni pszichózis. Nem akartam ott maradni, féltem a gyógyszerektől. Egy másik
pszichiátrián azt mondták, megőrültem. Félelmetes volt, egy idő után már
beszélni se tudtam, és nem értettem a körülöttem lévőket sem, egy totál szeparált világba csöppentem” – számolt be a szülést
követő hónapjairól egy nő, akit végül egy harmadik pszichiátriai osztályon
kapott gyógyszeres kezelés hozott helyre, de továbbra is terápiára jár.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Bűntudat, szégyen, szorongás
„Az érintettet kialvatlanság gyötri, búskomor, legszívesebben otthagyna mindent és kifutna a világból. Ilyenkor a szülés utáni – egyébként teljesen természetes – hangulatzavar tünetei hosszabb távon fennmaradnak, felerősödnek” – mondta el honlapunknak Dr. Bodor Zsuzsa, a Panoráma Poliklinika pszichiátere. A perinatális szaktanácsadóként (szülés körüli időszakkal kapcsolatos pszichésen megterhelő helyzetek specialistája) is praktizáló szakember hangsúlyozta: igen gyakori, hogy az anyának a gyermekkel kapcsolatban sincsenek jó érzései, csak rosszak, vagy éppen nem érez semmit. Ráadásul egészen máshogy éli meg az anyaságot, mint ahogy azt előre eltervezte, emiatt pedig magát hibáztatja, bűntudat, szégyen, szorongás vagy mély lehangoltság, kilátástalanságérzés kínozza.
Depresszió bárkit érinthet, nem kizáró ok a kiegyensúlyozott, támogató családi háttér sem. Biológiai, pszichés és szociális faktorok is hozzájárulhatnak – sorolja a szakember. Biológiai ok lehet egy korábbi pszichiátriai betegség, például bipoláris depresszió vagy szorongásos zavarok. Pszichés faktornak tekinthető például egy nem tervezett terhesség, egy beteg gyermek születése, vagy ha a partner nem elég támogató, nincs jelen, sőt akár az is, ha nem olyan nemű gyermek érkezik, mint amilyenre annyira vágytak, és ez az anya számára valamiért kulcskérdés. Kiválthatja az is, ha a szülés nem úgy zajlott, ahogy az anya eltervezte, vagy úgy érezte, hogy közben teljesen elveszítette az irányítást, nem volt beleszólása a folyamatba, nem magyarázták el neki, mi történik és miért, így ő csak elszenvedője a folyamatnak. Sőt van olyan, aki kifejezetten traumaként éli meg a szülést, ez is minden előzmény nélkül képes kiváltani a depressziót. Szociális tényező lehet, ha túl fiatal vagy egyedülálló az édesanya, illetve ha szegénységben él, tehát ha nehéz vállalni a gyermeket és a vele járó kötelezettségeket.
Egy gyerek születése szeizmikus változást hoz
Hiába van tehát valaki mögött támogató családi háttér, ha a gyermek születése – érthető módon – gyökerestül felforgatja az életét. „Azért valljuk be: egy gyerek születése óriási erejű, szeizmikus változás az ember életében, amikor szinte kifordul a sarkaiból a megszokott világunk, ezt pedig senki nem képes csak pozitív módon megélni. Ezt az időszakot normatív krízisként is szoktuk emlegetni” – magyarázza a pszichiáter, aki szerint az állandó alkalmazkodást és alárendelődést a belső feszültségek levezetésére is szolgáló emberi kapcsolatok nélkül megélni sokszor nagyon nehéz. Ilyenkor az újdonsült anyuka egyedül marad a feszültségekkel, a korábbi élményteli élete után ingerszegény hétköznapokat él meg, ez pedig akár párkapcsolati krízishez is vezethet. Ha azonban a családbővüléshez sikerül rugalmasan alkalmazkodunk, adaptálódnunk, egy új egyensúlyi állapot jöhet létre. Ekkor rengeteg új készségre tehetünk szert és új megküzdési stratégiáink alakulhatnak ki. Ehhez azonban ebben az időszakban sok támogató kapcsolatra van szükség.
Az árulkodó jelek skálája elég széles a szakember szerint: az első hetekben a teljes lehangoltságtól az eufóriáig minden érzés és ezek váltakozása is belefér. A gyermekágyas időszak végére azonban jó esetben kialakul a kötődés, megbizonyosodik az anya arról, hogy képes életben tartani a gyermekét, akivel egy új, közös ritmust hoznak létre. Ennek köszönhetően megvalósul egy egyensúly, amibe persze rengeteg bizonytalanságérzés is belefér. Ha azonban a szülést követő hat-nyolc héten túl sem javul a helyzet, hanem inkább romlik, vagy az anya inkompetensnek érzi magát, el akar menekülni, esetleg öngyilkossági gondolatok merülnek fel, mindenképp segítséget kell kérni egy pszichológustól, pszichiátertől vagy perinatális szaktanácsadótól. Ilyenkor az anya egyéni támogatást kap, ha szükséges, gyógyszeres kiegészítéssel. Bodor Zsuzsa emellett csoportos foglalkozásokat is tart az érintetteknek.
Van kiút
A család – a szakember szerint – rengeteget tud segíteni, ha átvesz bizonyos feladatokat a friss anyukától. Ha ugyanis teljes egészében a babára tud koncentrálni, könnyebb a kapcsolódás, a szoptatás, a baba és az anya saját igényeinek felmérése. Fontos, hogy az anya képes legyen elsődleges feladatként megélni ezt az összehangolódást, mert neki is, a babának is erre van szüksége. Ezt támogató régi hagyomány volt a komatál, amikor a közösség „táplálta” az anyát, hogy a főzés feladatától mentesülve gondozni tudja a gyermeket. Mivel a generációk már jóval ritkábban élnek együtt, női segítőt, gyermekágyas dúlát, vagy alapítványok önkéntes segítőit is felkérhetünk, akik azzal segítenek átvészelni az első időszakot, amire az adott családban a legnagyobb szükség van. Ha kell, bevásárolnak, főznek vagy vigyáznak a nagyobb gyerekekre.
Jó hír, hogy a szülés utáni depresszió spontán is oldódhat: sokan szakmai segítség nélkül kilábalnak ebből az állapotból. Tíz depressziós nőből egy-kettő azonban nem ilyen szerencsés, náluk krónikus depresszióvá súlyosbodhat a helyzet. A spontán gyógyulásra azonban a kellemetlen tünetek mellett azért sem célszerű sokáig várni, mert a depresszív állapot károsíthatja az anya és a gyermek közötti kötődést, sőt gyakran az anya többi kapcsolatát is – húzza alá a pszichiáter.
A témával foglalkozó fórumok a megoldásra is kínálnak opciókat. „Az első lépés nálam az volt, hogy kimondtam, szembenéztem a bajaimmal! Valaki azt kérdezte egyszer tőlem: hogy akar másokat szeretni, aki magát sem szereti? Akkor ez nagyon megfogott. Hosszú folyamat volt, míg helyrejöttem” – írja egy érintett. Más is megosztotta, végül mi billentette ki a helyzetből: „nekem sokat számított az is, hogy anyukám ott ült mellettem, nem voltam teljesen egyedül a gyerekkel. De ha nincs ilyen szerencséd, kérj segítséget, beszélj a problémádról és pihenj, amennyit csak tudsz!”
