"Ott feküdt a vágánytengelyben. Ha nem emeli meg a biciklijét, talán észre sem veszem a sötétben, hogy ott fekszik. A bicikli küllőjén villant meg a fényszóró fénye. Addigra viszont már késő volt neki" - a lapunknak neve elhallgatását kérve nyilatkozó, ezért a továbbiakban csak Károlyként említett mozdonyvezető több mint három évtizede áll a magyar állami vasúttársaság alkalmazásában. Ez idő alatt három alkalommal volt érintett halálos gázolásban. Mint mondja, változó, illetve szerencse kérdése is ebben a szakmában, hogy mennyire kerülik el az ilyen esetek az embert munka közben. Példaként megemlítette egy már nyugdíjba vonult kollégáját, aki harminc éven át közlekedett balesetmentesen, mígnem egyszer két gázolása is történt alig két hét leforgása alatt. "Éppúgy megtörténhet ez közúton is, sőt tulajdonképpen a vasúton sem fordulnak elő sűrűbben balesetek. Csak, ugye, ez azért tűnik jobban fel az embereknek, mert egy-egy gázolás után hosszú időre leáll a forgalom" - tette hozzá.
Az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat adatai szerint évente nagyjából száz végzetes kimenetelű gázolás történik Magyarország vasúti vonalain (beleértve a villamos-, metró- és HÉV-vonalakat is), aminél számszerűleg csak Németországban és Lengyelországban regisztrálnak több balesetet, habár ezekben a tagállamokban a vasúti hálózat hossza is többszöröse hazánkénak. Valójában nagyjából minden tíz halálesetre jut egy magyarországi esemény az EU-ban, amihez évente több tucatnyi személyi sérüléssel záruló baleset is társul. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium égisze alatt működő Közlekedésbiztonsági Szervezet honlapján nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok szerint csak 2019 januárjában kilencen veszítették életüket vasúti balesetek során. Ezekben a tragikus eseményekben kivétel nélkül érintettek a járművek vezetői is, akik kénytelenek - rendszerint teljesen tehetetlenül - végignézni egy embertársuk halálát.
Mi a teendő, ha megtörtént a baj?
"Akár ezer méter is lehet a féktáv. Ekkora távolságot csak akkor lehet belátni, ha nyílt, egyenes a pálya, illetve a látási viszonyok is megfelelőek. Aki viszont öngyilkos akar lenni, ívet keres, tehát ott ugrik a vonat elé, ahol kanyarog a pálya. Aki meg csak felelőtlen, figyelmetlen, általában a nyíltvonali átjárókban hazardírozik, vagy nem a kijelölt útvonalon megy át a vágányok között. Mozdonyvezetőként csak annyit tehetek, hogy megállok, megnézem, hogy tudok-e segíteni, és közben hívom a 112-t. A többit már ők intézik" - mondta el Károly.
A látási viszonyok miatt nem mindig lehet messzire belátni a pályát
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Megkeresésünkre a MÁV-csoport Kommunikációs Igazgatóságától azt a választ kaptuk, hogy gázolás vagy ütközés esetén a balesetvizsgálók a helyszínen szinte első kérdésként érdeklődnek az érintett mozdonyvezetőnél, hogy vállalja-e a további szolgálatot, vagy inkább váltást kér. Amennyiben a baleset nem befolyásolja a szolgálat ellátását, a mozdonyvezető folytatja a munkát, ha viszont mégis úgy érzi, hogy a baleset miatti lelki trauma következtében nem képes a munka folytatására, kérésére az üzemirányítás másik mozdonyvezetőt küld a leváltására.
"A nemzetközi szakirodalom is azt javasolja, hogy ilyenkor nem szabad tovább vezetni" - hangsúlyozta Zerkovitz Dávid, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. vezető pszichológusa. "Sokan mégis megteszik, ami részben annak a macsókultusznak köszönhető, amely ennek a munkának a velejárója, és sok nehézségen átsegíti ezeket az embereket. Ebben az esetben viszont kevésbé hasznos, ha az érintett mozdonyvezető azt mondja magában, hogy csak akkor lesz igazi legény, ha nem foglakozik a történtekkel, és folytatja a munkát. A valóság ugyanis nem ez, az emberi szervezet nem az ilyen sztereotípiákra épül.
Itt jön a képbe a hipervigilancia fogalma. Egy stressz és sokkhatás alatt lévő ember gyakran nem is érzi elsőre, hogy milyen káros következményei vannak egy ilyen eseménynek. Elindul a vonattal, ha pedig bármilyen apróság történik, így akár csak egy faág beesik az űrszelvénybe, netán valaki felszalad a töltésoldalra, hogy lefotózza a vonatot, a vezető abban a pillanatban - meglehet, teljesen indokolatlanul - gyorsféket ránt, és hirtelen kijön rajta a stresszhatás minden negatívuma. Ilyenkor a váratlan esemény egyfajta triggerként aktiválja ezt a reakciót. Összességében tehát az egészséges állapot, ha ilyenkor az illetőt leváltják ott helyben. Hogy utána mi történik velük, az már változó" - fogalmazott a szakember.
Mennyi idő jut a trauma feldolgozására?
A MÁV tájékoztatása szerint azok a mozdonyvezetők, akik úgy érzik, hogy nem tudják feldolgozni az őket ért megrázkódtatást, igénybe vehetnek orvosi segítséget. "Kollégánk a gázolást követő három napra a beosztott szolgálatai alóli mentesítését is kérheti rehabilitációs szabadság címén, de mentori kíséretet is igényelhet, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az átélt trauma feldolgozása érdekében erre szüksége van. A felkért mentor a rehabilitációs szabadság után két szolgálatban elkíséri a mozdonyvezetőt, akinek legfőképpen lelki támogatást nyújt. 2018-ban összesen 47 vasúti járművezető élt a munkáltató által biztosított speciális lehetőségekkel, a rehabilitációs szabadsággal és/vagy a mentori kísérettel" - közölte a vasúttársaság. A mozdonyvezető dönthet úgy is, hogy szakorvosi ellátást igényel. Ebben az esetben a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. területileg illetékes foglalkozás-egészségügyi orvosához fordulhat.
"Az első félóra a legkeményebb. Mit rontottam el? Hogy nem vettem észre? Természetes, hogy az ember végiggondolja, hogyan lehetett volna esetleg elkerülni a dolgot. Az is biztos, hogy másnap még megremeg a keze ott, ahol a baleset történt. Nyilván üt egyet ez a lelkén, de nem annyira észrevehetően. Ha észrevenné, akkor abba kellene hagynia ezt a szakmát. Aki nem bírja, annak abba kell hagyni. Előjön utólag az érzés, persze, mindenki tudja, hogy előjöhet bármikor, bárhol. De aztán ahogy telik az idő, úgy megy ki az ember belőle. Ráadásul az sem biztos, hogy csak azért, mert otthon marad, el tudja felejteni a történteket. Az mindenesetre biztos, hogy az eset utáni következő szolgálat nehezebb egy kicsit" - árulta el Károly, aki saját bevallása szerint egyetlen alkalommal sem kérte a leváltását a helyszínen az eddigi balesetei alkalmával (bár nem is mindig ajánlották fel neki a lehetőséget), illetve betegszabadságra sem ment el.
Zerkovitz Dávid felhívta a figyelmet, hogy bár a vasúttársaság által említett három szabadnap bizonyos tekintetben valóban jó alapot szolgáltat, a pszichológiailag traumatikus események után kialakuló poszttraumás stressz szindróma (PTSD) lappangási ideje hozzávetőleg két hétig is elhúzódhat. "A legtöbb mozdonyvezető rögtön az első éjszaka már szokott ezekről az eseményekről álmodni, illetve nappal is flashbackszerű emlékbetöréseket tapasztalnak, miközben az elméjük megpróbálja feldolgozni a történteket, újra és újra lejátszva magában, mint egy filmet. Éjjel sokszor felriadnak, ahogy álmukban előjön egy-egy jellegzetes jelenetrész, vagy akár csak az a hanghatás felidéződik bennük, ahogy az áldozat érintkezik a géppel. Ezek brutális dolgok, és egy-két éjszaka még vissza szoktak jönni a fejükben, ami nappal vissza-visszatérő, rövidebb idejű szorongással jár" - foglalta össze a szakpszichológus, hozzátéve, hogy az említett tünetek néhány nap alatt elkezdenek enyhülni. Általában két hét után képesek az érintettek újra gond nélkül vezetni, de van, akinél ez a folyamat egy egész hónapot is igénybe vesz.
"A három nap nagyon szigorúan véve elég lehet a többség számára, az első, legsúlyosabb szakasz rendszerint lezajlik ennyi idő alatt. A problémát az említett kéthetes kritikus periódus jelenti, amikor a tünetek bármikor rosszabbodhatnak. Ez a visszaesés a többségnél nem következik be, de nem tudhatjuk előre, hogy ki tartozik a többségbe. Éppen ezért ha a trauma utáni interjú és az elvégzett tesztek alapján úgy látom, hogy az illetőnek közepesen súlyos vagy súlyos PTSD-je van, akkor azt szoktam javasolni, hogy menjen el a háziorvoshoz, és írassa ki magát egy-két hétre betegállományba. Az egy hónappal kapcsolatban viszont óvatosságra szoktam inteni őket. Egyfelől ez nagyon hosszú idő, ezért megfelelően meg is kell indokolni, hogy miért igénylik, másfelől azért sem praktikus, mert 30 nap kihagyás után automatikusan teljes orvosi vizsgálaton kell részt venniük a mozdonyvezetőknek. Összességében persze mindig az érintettek állapota alapján hozzuk meg a döntést, figyelembe véve, hogy mennyire erős a pszichés megküzdőrendszerük" - mondta el a szakember.
Jobb, ha nem tudnak semmit az áldozatról
A pszichológus szerint akadnak körülmények, amelyek megnehezíthetik a balesetet átélt mozdonyvezetők számára az események feldolgozását. Mindenkit nagyon megvisel például, ha gyermek az áldozat, ahogy az öngyilkossági kísérletek és a véletlenül bekövetkező gázolások között is akad némi különbség. "Természetesen egy öngyilkosság sem elfogadható, de erős belső feszültséget generál, ha valaki figyelmetlenségből, véletlenül válik baleset áldozatává. A mozdonyvezetőket ilyenkor az zavarja leginkább, hogy ezeket az eseteket talán könnyebb lett volna elkerülni. Nem is a maguk részéről, hanem úgy, ha például valaki a peronról rászól az áldozatra, vagy ha nem fülhallgatóval a fülében gyalogol át a síneken, netán körbe is néz, mielőtt lelép. A feszültség alapja tehát, hogy az illető nem akart meghalni, mégis megtörtént a tragédia, amely minimális szerencsével vagy odafigyeléssel elkerülhető lett volna. Ezzel szemben aki elszámol az életével, és vonat által kívánja azt befejezni, sajnos előbb-utóbb sokszor meg is teszi. Ez egy más érzést generál, mert bár ugyanúgy kellemetlen, de a mozdonyvezetők is tudják, hogy nem volt lehetőségük megakadályozni, mert nincsenek rá érdemben eszközeik" - magyarázta Zerkovitz Dávid.
Nehezítő tényezőként megemlítette továbbá, hogy nem szerencsés, ha a mozdonyvezetők bármit is megtudnak az áldozatról, ezáltal pedig személyesebbé válik számukra a tragédia. Márpedig a rendőrségi jegyzőkönyv felvétele során megeshet, hogy kiderül a neve, lakcíme, vagy akár egy ismerős körzeti megbízott rendőr is elmondhat érzékeny részleteket az elhunytról, ha például megemlíti, hogy hány gyermekes szülő volt. "Minél többet tudunk, annál emberibb lesz a történet, és annál rosszabb is egyben. Ezért azt szoktam javasolni, hogy amennyire csak lehetséges, próbáljanak meg úgy aláírni hivatalos papírokat, illetve vallomást leadni, hogy közben ne tudják meg, ki volt az illető."
Ez is a szakmához tartozik
Mindenkinek, aki mozdonyvezetőnek áll, tisztában kell lennie a kockázattal, hogy előbb-utóbb elgázolhat valakit, esetleg ütközhet egy személygépjárművel egy baleset során. Lapunk kérdéseire küldött válaszlevelében a vasúttársaság kommunikációs osztálya kifejtette, hogy a mozdonyvezetők képzése során szerepet kap a munkavállalók ilyen jellegű helyzetekre felkészítése is. Az általános szakmai ismeretek oktatása során külön témakört képviselnek a "vasút-üzemeltetéssel járó általános kockázatok", illetve a "viselkedés-lélektani készségek és elvek". Az oktatási anyag része továbbá a stresszkezelés és a felkészítés a helytállásra a szélsőséges helyzetekben. Mindezeken felül a mozdonyvezetők előzetes orvosi vizsgálatánál kötelező a munkapszichológiai vizsgálat, az aktív mozdonyvezetők pedig időszakos oktatás során kapnak pszichoszociális kockázatokra vonatkozó ismeretanyagot, illetve ezek kezelésére, csökkentésére javaslatot.
"Ezek az emberek alapvetően nincsenek rosszul beállítva lélektanilag. Kimondja a vonatkozó rendelet (203/2009. (IX. 18.) Korm. rendelet - a szerk.), hogy átlag feletti pszichés teljesítőképesség kell ahhoz, hogy valakiből mozdonyvezető lehessen. Ezt a szintet rendre meg is szokták ütni. Nagyon sajnálom, amikor egy ilyen baleset történik velük, de nem féltem őket, mert a többség meg tud ezzel küzdeni" - fogalmazott Zerkovitz Dávid. "Annyi segítségük van, hogy nem tehetnek a történtekről, az esetek 99,9 százalékában pusztán elszenvedői az egésznek. A többségük elszámol azzal, hogy ez megtörténhet a pályája során, és erre általában az idősebb kollégák fel is készítik a fiatalabbakat. Tudják, amikor ebbe a pozícióba kerülnek, hogy bármikor megtörténhet egy ilyen baleset."
A szakember véleményével egybecseng Károlyé is ez ügyben. Megjegyezte, "magunkra vagyunk utalva, legalább is abban a tekintetben, hogy a vasútnak nem nagyon van megoldása a helyzetre." Kérdésünkre a tapasztalt mozdonyvezető elmondta, nem emlékszik az elmúlt évtizedekből olyan ismerős kollégára, aki egy gázolás okozta trauma nyomán hagyta volna el a pályát, ahogy a MÁV-csoporttól is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nincs tudomásuk ilyen esetről a közelmúltból. Mindez tehát azt jelzi, hogy a mozdonyvezetők - ha nem könnyen is, de idővel - képesek maguk mögött hagyni egy-egy ilyen átélt tragédiát. Vagy ahogy Zerkovitz Dávid fogalmazott: "ez egy abszolút traumatikus élmény, amelytől nagyon nehezen szabadulnak. Sőt nem is azt mondanám, hogy megszabadulnak tőle, csak megtanulnak vele valamilyen módon együtt élni."
