"Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kezdek szorongani a járvány utáni életbe való visszatérés miatt. Van valami furcsán megnyugtató a karantén rutinszerűségében" - idéz az eu.usatoday.com cikke egy Twitter-felhasználót, Steve Schlafmant, aki 2021 márciusában osztotta meg gondolatait a népszerű mikroblogon. Egy másik twitterező, Madeline Campbell pedig a következőt írta ki: "Őszintén szólva nagyon aggódom a világjárvány utáni társadalmi interakciók miatt. Tényleg nem tudom, hogy fogom kezelni a nagy embercsoportokat." Lehetne még folytatni a sort, a járvány "valóságából" való kiszakadással kapcsolatban ugyanis sokan éreznek úgy, mint Schlafman vagy Campbell.
Lynn Bufka, az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) egyik vezetője úgy vélekedik, a koronavírus teljesen megváltoztatta a normálisnak tekintett dolgokról alkotott képünket, tapasztalatainkat. "Számolnunk kell azzal, hogy egy ideig másképp reagálunk a körülöttünk lévő világra, és akár azt is gondolhatjuk, hogy kínos, furcsa, amit átélünk. Hasznos lehet azonban, ha felismerjük, hogy valószínűleg, valamilyen mértékben mindenki ezen a véleményen van. Az emberiség most próbálja újra kitalálni, hogy mi a normális" - így a szakember.
Az APA 2021-es, Stressz Amerikában című jelentése szerint az amerikaiak közel fele azt állítja, hogy nyugtalansággal tölti el, ha arra gondol, hogy a járvány végeztével újra az élete szerves részei lesznek a személyes interakciók. Érdekesség, hogy a visszatérés miatti idegesség egyformán érinti azokat, akik már megkapták a védőoltást, és azokat, akiket egyelőre még nem oltottak be. Vaile Wright, aki ugyancsak az APA egyik vezetőjeként dolgozik, azt mondja, nem meglepőek az eredmények. "Az egyik részünk azt érzi, hogy 'már több mint egy éve erre vágyom, de most, hogy eljött, itt van, megkapom, nem tudom, mit kezdjek vele'. Ez teljesen természetes reakció" - magyarázza.
Az elővigyázatosság rendben van, az elzárkózás nem
A hozzáértők szerint az első és legfontosabb, hogy ne próbáljuk tagadni, rejtegetni, hogy stresszel minket az átmenet, azt meg pláne felejtsük el, hogy szégyenkezünk az érzéseink miatt. Normális, ha idegesek vagyunk, az viszont nem, hogy a szorongásaink miatt túl szigorúan ítéljük meg önmagunkat. Ha mindezt megértjük, átérezzük, akkor sokkal könnyebb lesz a visszailleszkedés. "A legrosszabb, amit tehetünk, hogy teljesen elkerüljük a szorongást okozó dolgokat. Ez ugyanis csak rövid távon működhet, hosszabb távon már káros hatással van ránk. Lényegében megerősítjük magunkban azt a felfogást, hogy minden fenyegetést jelent" - hangsúlyozza Wright.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ha egy bizonyos helyzet szorongást okoz nekünk, akkor úgy enyhíthetjük a leghatékonyabban a rossz érzéseket, ha igyekszünk minél többször megélni az adott szituációt. Amennyiben attól is félünk, amit a szakemberek "vírusszempontból" már biztonságosnak ítéltek, az annak a jele, hogy ideje elkezdeni dolgozni magunkon. Martin Antony, a torontói Ryerson Egyetem pszichológia professzora azt tanácsolja, a következő körülbelül két hónapban "meg kell erőltetni magunkat", és addig kell végezni a szorongást okozó dolgokat - természetesen a járványügyi szabályok betartásával -, amíg már egyáltalán nem idegeskedünk miattuk.
A társas helyzetekben jelentkező szorongást szociális szorongásnak nevezzük, amit időről időre bárki érezhet, a visszatérés időszakában ráadásul fokozottabb is az esély rá. Ez még nem betegség, amennyiben azonban valaki annyira szorong mások előtt, hogy már normális életet sem tud élni, nagy valószínűséggel szociális szorongásos zavarban, más néven szociális fóbiában szenved. "Klinikai szempontból a szociális szorongás egyfajta indokolatlan félelmet jelent attól, hogy az emberek megfigyelnek és megítélnek minket társas helyzetekben. Nem valószínű, hogy a járvány hatására megnőne a szociális szorongásos zavaros érintettek száma, az azonban igen, hogy az emberek a társadalomba való visszatérésük során ügyetlennek fogják érezni magukat a különféle társas helyzetekben" - figyelmeztet Wright, aki hozzátette: "Amikor a köznyelvben a szociális szorongásról beszélünk, arra a kellemetlen érzésre gondolunk, amit az okoz, hogy újra a korábban megszokott módon kell bekapcsolódnunk a társadalomba. Sokan ugyanis úgy érzik, egész egyszerűen elsorvadtak a szociális készségeik, és gyakorlásra van szükségük ahhoz, hogy ismét elsajátítsák azokat."
Nekik még embert próbálóbb
A szakértők kiemelik: a legtöbb ember, még ha valamennyi időre is van szüksége hozzá, viszonylag könnyen alkalmazkodik a járvány utáni világhoz. Vannak azonban olyanok, akiknek a társadalomba való visszatérés a szokásosnál is stresszesebbnek bizonyulhat. Ide tartozhatnak azok a faji és etnikai csoportok, amelyeket különösen súlyosan érintett a járvány, a már meglévő mentális betegséggel élők, illetve azok, akiknél fennáll a kockázata, hogy a későbbiekben valamilyen súlyosabb mentális betegséggel, például poszttraumás stressz szindrómával vagy depresszióval diagnosztizálják őket (egészségügyi dolgozók, a szeretteiket eltemetők, a komoly kórházi kezelés után lábadozók, a munkahelyüket elvesztők stb.).
Kutatások egyébként azt valószínűsítik, hogy a járvány után jóval több embert érint majd az agorafóbia (a nyílt vagy ismeretlen helyektől való irracionális félelem, amely a nyilvános helyzetek kerülését eredményezi) és a kényszerbetegség (visszatérő gondolatok, úgynevezett rögeszmék jellemzik, amelyek arra késztetik az érintettet, hogy állandóan semlegesítő rituálékat hajtson végre). "A korábbi világjárványokból, például amit a SARS- vagy az Ebola-vírus okozott, tudjuk, nagy a valószínűsége, hogy egyeseknél a társadalmi elszigeteltség időszakát követően agorafóbia lépett fel" - tisztázza Wright.
Vegyünk példát a nagymamáról
A pandémia teremtette helyzethez való alkalmazkodás rendkívül fájdalmas volt, a "normálishoz" való visszatérés azonban, még ha régóta vágyunk is rá, kényelmetlen. Nehéz megjósolni, hogy milyen változások maradnak meg a jövőben. Örökre elfelejthetjük a kézfogást? Lesz-e valaha olyan a munka világa, mint amilyen korábban volt? A szakértők szerint most van itt az ideje, hogy elgondolkodjunk azon, mit veszítettünk, és mit nyertünk az elmúlt időszakban.
Ez is érdekelhet
Az is fontos, képesek legyünk úgy "visszafogadni" a régit, a természetest, hogy közben bizonyos új szokásokat, új hagyományokat, új munkamódszereket, új kapcsolattartási lehetőségeket is megőrzünk. "Az elmúlt évben néhányszor elgondolkodtam azon, milyen lehetett az 1901-ben született nagymamámnak megbirkózni azokkal az óriási változásokkal, amiket élete során megtapasztalt. Mi is ezt éljük most meg, persze sűrítve. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy mindennel megbirkózunk. Lehet, hogy más világ lesz a jövőben, de arra is van esély, hogy ez a másfajta világ jobb lesz, mint amilyet elképzeltünk" - foglalja össze Bufka.
