Népbetegség lett a rágódás, de vajon megéri?

A stressz az életünk része, ám azt nem érdemes engedni, hogy uralja azt.

Minden harmadik ember stresszel a megélhetési költségek emelkedése vagy az egészségügyi problémák miatt, ám sok olyan helyzet is adódhat, amely felesleges stresszt okozírja a HuffPost az Amerikai Pszichológiai Társaság kutatási eredményeire hivatkozva.

stressz, szorongás
Van, amin nem érdemes rágódni, az egészségünk is rámehet. Fotó: Getty Images

"A dolgok végül úgyis másképp alakulnak"

A portál 80 évnél idősebb embereket kérdezett arról, miért bánták meg, hogy túlságosan aggódtak fiatalabb korukban. Egyikük elmondta, hogy tinédzserként fontosnak tartotta mások véleményét, de idővel rájött: az nem számít. Volt, aki szerint hiába tervezel, aggódsz, szorongsz, a dolgok végül mégsem úgy fognak megtörténni. Egy másik idős elmondása szerint gyerekkorában rengeteget aggódott a világvége miatt. Ezekből a beszámolókból is kiderül: sokszor feleslegesen pazaroljuk időnket olyan dolgokon való aggódásra, amelyek vagy nem történnek meg, vagy nem is annyira fontosak.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság kutatása szerint az emberek egyharmada gyakran érzi magát stresszesnek. Sok esetben ezek az aggodalmak jogosak, például a megélhetési költségek emelkedése vagy az egészségügyi problémák miatt. Ugyanakkor sok olyan helyzet is van, amely felesleges stresszt okoz.

Alvászavaroktól a különböző keringési betegségen át akár daganatok kialakulásáig számos, az egészségünket érintő problémát összefüggésbe hozhatunk a stresszel. Így védhetjük szervezetünket a szorongás romboló hatásai ellen.

A 87 éves Ruth Snyderman-Works például sokat aggódott amiatt, mennyi szabadideje lesz, ha egyszer nyugdíjba vonul. Ruth több mint 50 éven át volt egy philadelphiai művészeti galéria társtulajdonosa a férjével. "Nagyon aggódtam a galéria bezárása miatt, és amiatt, hogy mit fogok csinálni magammal egész nap, miután 52 évig le voltam kötve" – mondta el a nő a portálnak. Aztán az első nyugdíjas napon kiderült: aggodalmai feleslegesnek bizonyultak: "azóta mintha csak úgy repülnének a napok. Egy társasházban élünk egy olyan utcában, ahol rengeteg ember van, akikkel szocializálódhatunk".

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra