V. Kulcsár Ildikó

Milyen szép család - állapítom meg magamban jókedvűen szombat délelőtt egy nagy bevásárlóközpont polcai előtt, ahol egy háromtagú, fiatal család mellett magam is a kenyerek között kutakodom. Korpás? Rozsos? Magos? Tönkölyös? Melyiket vegyem?

Már egy hónapja nem látták egymást, tehát megszűnt a világ körülöttük, és egyre csak mondták a magukét. A gyerekeikről, a férjeikről, a közös barátaikról és a munkahelyükről.

Ne aggódj, helyes az a lány - mondta vigasztalóan az Apa az Anyának, aki magába zuhanva ült a fotelban, és úgy fogta a kezében a mobiltelefonját, mintha 1914-et írnánk, és megérkezett volna az imádott fia katonai behívója.

Júlia csöndesen ült a harmincéves osztálytalálkozón - furcsa módon a hetvenöt éves édesapjára gondolt -, közben elmélázva hallgatta a valahai fiú-osztálytársak panaszait és sikertörténeteit.

Látod, milyen gyönyörű? - sóhajtotta a felesége elragadtatva, amikor a lányuk fáradtan, de határtalan büszkeséggel tartotta eléjük azt az aprócska csomagot, ami az unokájukat rejtette.

Remekül érezte magát a vacsorán. Ezer éve nem látta a régi barátnőjét, és most örömmel állapította meg, hogy Zsófi az új férje mellett boldog és nyugodt lett, ráadásul megfiatalodott.