A hús-, tej- és rizsfogyasztás szomorú következménye

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős növekedéséhez főleg három élelmiszerforrás tehető felelőssé: az állatok (tehenek, juhok és kecskék) húsa, a tejtermékek és a rizs – állapította meg egy friss tanulmány. A kutatás szerint ezek egyenként legalább 19 százalékkal járulnak hozzá az élelmiszer okozta globális felmelegedéshez. A hús hozzájárulása a legjelentősebb, 33 százalék.

Egy új tanulmány szerint az emberi táplálkozáshoz köthető üvegházhatású gázkibocsátás 2100-ig csaknem 1 Celsius-fokkal járulhat hozzá a felmelegedéshez. A Nature Climate Change című folyóiratban közzétett tanulmány szerint a jelenlegi táplálkozási szokások megtartása esetén az élelmiszerfogyasztás önmagában elég lesz ahhoz, hogy a felmelegedés meghaladja az ideális 1,5 Celsius-fokot, és megközelítse a 2 Celsius-fokos felső határértéket.

nő eszik
Az élelmiszerágazat metánkibocsátása jelentős. Fotó: Getty Images

Aggasztó mértékű metánkibocsátás

A kutatók számításai szerint 2030-ra a metán az élelmiszerek által okozott felmelegedés 75 százalékáért lesz felelős, a fennmaradó részt pedig zömmel a szén-dioxid és a dinitrogén-oxid teszi majd ki. „A politikai döntéshozóknak tudomásul kell venniük, hogy az élelmiszerágazat metánkibocsátása jelentős a felmelegedés szempontjából” – hangsúlyozta Catherine C. Ivanovich, a Columbia Egyetem éghajlatkutatója, aki egyben az említett tanulmány vezető szerzője is.

A kutatásról
Ivanovich, valamint a Floridai Egyetem és az Environmental Defense Fund kutatói a jelenlegi fogyasztási szokások alapján kiszámították az egyes élelmiszerfajták által termelt három fő gáz mennyiségét. Ezután öt populációban meghatározták az éves kibocsátást, a különböző gázokra lebontva. Végül az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testülete által is használt éghajlati modellel vizsgálták a kibocsátások hatását a levegő hőmérsékletének változására.

Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül

Ha nem vesszük figyelembe az élelmiszereket, akkor globálisan nem tudjuk elérni éghajlati céljainkat – mondta a tanulmány jelentőségét hangsúlyozva Meredith Niles, a Vermonti Egyetem élelmiszerrendszerekkel foglalkozó tudósa, aki nem vett részt a kutatásban. A tanulmány  egyébként olyan ajánlásokkal is szolgál a globális élelmiszer-termelés és -fogyasztás megváltoztatására, ami korlátozhatja a felmelegedést. Ezek közül több már ismert vagy be is vezették.

Joe Biden amerikai elnök például már két évvel ezelőtt beszélt a kongresszusban arról, hogy fedőnövények ültetésével szén-dioxid vonható ki a légkörből. Számos tanulmány javasolta már továbbá, hogy a húsfogyasztás csökkentésével szorítsák vissza a húsukért tartott állatok által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét. Kalifornia pedig két éve kötelező élelmiszerhulladék-újrahasznosítási programot indított, hogy csökkentse a romlandó élelmiszerek bomlása által okozott kibocsátást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra