Drága lesz a húsvét idén

2-3 forinttal emelkedhet húsvétig a tojás fogyasztói ára, tehát 57-58 forintért lesz majd kapható az ünnepek előtt.

A tojás ára 1 évvel ezelőtt 20 forint volt

Fórián Zoltán az InfoRádiónak elmondta, hogy a múlt évi botrányok után idén csak enyhe áremelkedéssel kell számolni. A tojás ára 1 évvel ezelőtt 20 forint volt, most nagyjából 22 forintot adnak érte darabonként a felvásárlók. A KSH adatai szerint viszont jól tudjuk, hogy a tojás fogyasztói ára 55 forint volt 2018. januárjában.

Kiderült, ezért drága a tojás 2018. március 7-én számoltunk be róla, hogy február végén csaknem 20 százalékkal volt drágább a tojás , mint egy évvel ezelőtt. Az Agrárgazdasági Kutató piaci jelentése szerint az árcsökkenés megkezdődött, de a 2017-es év madárinfluenza-járványa után nehezen regenerálódik az ágazat. A részletekről a linkre kattintva olvashat bővebben.

Húsvétig tovább emelkedhet a tojás ára, tojás tojásfogyasztás húsvét áremelkedés tojás ára táplálkozás
Húsvétig még tovább emelkedik a tojás ára

Húsvét közeledtével a tojás ára a legizgalmasabb kérdés

Az árszint a tavalyi év végén elég komoly magasságokat ért el, 2018 első hónapjaiban valamelyest korrigált, de a nagyobb keresleti hullám miatt megint emelkedni fog húsvétra - mondta az Erste Bank vezető agrárszakértője.

Az elmúlt évben a fipronilbotránnyal és a baromfiinfluenzával összefüggő kínálat csökkenés emelte meg nagyon a tojás árát , de idén nincs ilyen oka, így jelentős emelkedés nem várható - tette hozzá Fórián Zoltánt.

"Én legfeljebb 2-3 forintos emelkedésre számítok a húsvéti vásárlási hajrában". Idén pusztán a keresleti hullám, a keresleti növekedés az, ami emelni fogja valamelyest néhány forinttal a várakozások szerint a tojás árát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra