Úgy tűnik azonban, hogy a hűtő felső polca a legrosszabb választható hely, s a végén akár csúnyán is sülhet el. Ennek oka pedig az, hogy a hőmérséklet nem állandó a hűtő minden szegletében.
Hogyan rendezzük át hűtőszekrényünket
A felső polcok általában valamivel melegebbek, így az úgynevezett nagy kockázatú élelmiszereket - például a tejet vagy a nyers húst - de alapvetően semmit, amit nem sokáig hagynánk a fridzsideren kívül - a hűvösebb helyekre kell tenni.
A tejet célszerű a hűtő alsó polcain tárolni
A tejet és a húst tehát az alsó polcokon, de legalább is minél lejjebb, a frigó hátsó falához közel kell elhelyezni. Így kisebb a kockázata hogy elszaporodnak bennük a baktériumok, amelyek potenciálisan ártalmasak lehetnek, ha elfogyasztjuk az ételt vagy italt.
És ez nem az egyetlen hűtőszekrénnyel kapcsolatos figyelmeztetés, amivel tisztában kell lenni. Például krumplit sem szabad a hűtőben tárolni, mert a hideg a keményítőt cukorrá konvertálja. Aki evett már fagyott krumplit, tudja, hogy az bizony édes. Ráadásul amikor ezt a krumplit kisütik, a cukor reakcióba léphet aminosavakkal, s akrilaimid képződhet, amely viszont rákkeltő.