Szebb a pulyka, mint a liba? - Anglia
Bár a rossz nyelvek szerint az angolok nemigen értenek a gasztronómiához, azért karácsonykor ők is igyekeznek kitenni magukért. A jellegzetes sült hal-sült krumpli hétköznapi kombinációt felváltó ünnepi fogás számukra elsősorban a pulyka, de nem mindig volt ez így. Mielőtt megismerték volna a csupasznyakú szárnyast, amely Amerikából került Európába, a 17. századig a gesztenyével töltött sült liba volt a legkedveltebb – sokaknak persze csak sóvárgott – karácsonyi étek.
A pulykát is legszívesebben gesztenyével töltve készítik el, de más változatai is vannak, így például kedvelt az egészben, töltve főzött változat is. Ehhez a pulykát apróra vágott zellerből, hagymából, főtt sonkából és tejben áztatott kenyérmorzsából készített töltelékkel töltik meg. Ismert az ún. ördögpulyka is, amely kivételesen nem egyben sül, hanem darabokra vágják és borssal, gyömbérrel fűszerezett vajas pácolás után sütik pirosra. Mindehhez a leginkább illő köret az angolos áfonyaszósz, amely a pikáns, édes-savanykás ízével és látványos, gusztusos megjelenésével emeli a fogás ünnepi voltát.
A karácsonyi puding talán leginkább a gyümölcskenyérhez hasonlítható, ám a zsiradékból, többféle aszalt gyümölcsből, narancs- és citromhéjkockákból, lisztből és kenyérmorzsából, tojásból, sörrel és konyakkal kevert massza nem sütve, hanem órákig tartó gőzöléssel készül. A karácsonyra csonttá száradt tésztaféleséget fogyasztás előtt felforrósítják, cukorral és rummal leöntik és meggyújtva teszik asztalra. A tésztájába egy-egy pennyt tesznek, a karácsonyi jósló szokások egyikeként: aki megtalálja, szerencsés lesz a következő esztendőben (hacsak ráharapva nem tört bele a foga).
Ahol a vörösbor a legkedveltebb fűszerek egyike: Franciaország
Az angolokkal ellentétben a franciák a gasztronómia királyai, tudnak és szeretnek is főzni, művészetté emelték a fűszerezést, az ínyencségek kitalálását és elkészítését. Bár a gyarmatokról három-négyszáz éve ide is begyűrűzött a pulykafogyasztás, de azért a még korábbi hagyományos karácsonyi fogások is fellelhetők. Érdekes, hogy ezek készülhetnek sokféle alapanyagból, például marhahúsból, halból , libamájból vagy akár éti csigából, de egyben közösek: ha valahova egyáltalán elképzelhető, akkor, legalább a köretbe mindenképpen beletesznek legalább egy kevés vörösbort is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Táplálkozás-tudományi szakértők a flavonoidokban gazdag vörösbor fogyasztásával magyarázzák az ún. francia paradoxont, vagyis azt a jelenséget, hogy noha a franciák hasonlóan, kalóriában és koleszterinben gazdagon táplálkoznak, mint mi, de mégis kevesebb a szív- és érrendszeri beteg közöttük. Így kedvelik a vörösboros marhasültet, szívesen bolondítják meg a sültek mellé készített párolt vöröskáposztát is vörösborral, de még a sült halat, a provence-i csukát is egy egyedi, vörösboros, fűszeres mártással, a raitóval tálalják.
Az európai "klasszikus": a német karácsony
Legtöbb karácsonyi szokásunk német eredetű, vagy legalábbis német közvetítéssel terjedt el Európában. Maga a karácsonyfa-állítás szokása is a németekhez kapcsolódik, a harmincéves háború idején vették át a skandinávoktól, és igazán széles körben a 19. században ők hozták divatba. A böjthöz illően hagyományosan hal volt a december 24-i ünnepi vacsora, de később a németeknél is inkább a töltött szárnyas, liba vagy kacsasült vette át a fő helyet.
A legtöbb, nálunk is szokásos karácsonyi édesség német eredetű, a kalácstól kezdve a habcsókon, a gesztenyepürén, a gyümölcskenyéren, a kuglófon át a mogyorós vagy csokoládés tortáig. Még a "salonzucker" a szaloncukor is német közvetítéssel került a feldíszített fákra, noha eredetileg francia udvari cukrász találta ki évszázadokkal korábban.
Terülj, asztalkám! - Skandináviában
Az északiaknál a "svédasztal" a legkellemesebb karácsonyi étkezési szokás. Nem véletlenül kapta a nevét, hiszen leginkább Svédországban dívik, bár a finnek is szeretik a több tucatnyi finomsággal bőségesen megrakott ünnepi asztalt, a karácsonyi ebédre készített "smörgasboardot".
Erre ugyanis kitesznek többféleképpen elkészített heringeket, rákokat, hideg és meleg húsokat, húsgolyókat, pástétomokat, sült sonkát, salátákat, sajtokat, édességeket, gyümölcsöket, amelyekből mindenki kedvére válogathat. Órákig tart ez az "eszegetés", hiszen akár harminc-negyven fogás is várja a családtagokat. Ha az ebéd ilyen mesés "terülj asztalkám" volt, a vacsora már puritánabb: a svédeknél nagy kedvenc a fehérmártással tálalt menyhal, a pácolt ponty, a hagymás, krumplis szardella és a szilvával, almával töltött libapecsenye, a norvégoknál népszerű a sertéssült köményes párolt káposztával, a finneknél pedig a cipóban sült sonka is.
A hagyományos ünnepi "ételjóslás" itt is ismert: a svédek tejes rizskásája úgy mond jövendőt, hogy aki édes, friss mandulát talál benne, annak boldogság lesz osztályrésze, aki pedig keserű mandulát vesz a tányérjára, egyedül marad a következő évben.
