Egy kilót is felszedhetünk egy átmulatott éjszakán

Ha hetente csupán egyszer kirúgunk a hámból és ivászattal egybekötött görbe estét tartunk, már az is egy kilós hízást jelenthet. És ezért nem elsősorban az ital a felelős, hanem a másnaposságra megevett ételek.

Aki fogyókúrázik, annak érdemes figyelembe vennie, hogy hiába kínozza magát alacsony kalóriás ételek fogyasztásával, ha időnként komoly mennyiségű italt fogyaszt – akár csak hetente egyszer. Ilyenkor ugyanis annyi kalóriát veszünk fel, ami akár egy kilónyi testsúlygyarapodáshoz is vezethet.

A hízást nem elsősorban az italok okozzák, hanem a hatásuk semlegesítésére elfogyasztott ételek. Kocsmázás közben vagy utána sokan egy zsíros gyrost esznek, majd a következő napon egy kiadós reggelivel a másnaposságot próbálják leküzdeni. Ezek aztán valódi kalóriabombák, akár 5000 plusz kalóriát is jelenthetnek – írja a brit Daily Mail .

A legtöbb embernél van egy pont, amikor már nem tudja megállni, hogy ne egyen, ne igyon többet a kelleténél. Az átbillenés a férfiaknál két liter sör után következik be, a nőknél két-három (nagyobb) pohár bor is elég. A megkérdezett britek majdnem 60 százaléka túllépi ezt a határt, hetente legalább egyszer. Az átbillenési pont után a nők általában 5725 pluszkalóriát szednek fel, ami a napi energiaszükséglet csaknem háromszorosa. A férfiaknál a hamburgerek pedig átlagosan 6946 kalóriát jelentenek. Ez a férfiak esetében a napi energiaszükséglet háromszorosánál is többet tesz ki.

Egy kilót is felszedhetünk egy átmulatott éjszakán (Fotó: Europress)

Ebből az italok 1795, az ételek 3126 kalóriával járulnak hozzá. A másnapi egészségtelen ételek ehhez további 2025 kalóriát tesznek rá. Tudni érdemes azt is, hogy körülbelül 3500 kalória jelenti fél kiló felszedését, vagyis a férfiaknál majdnem kétkilós súlygyarapodást okozhat akár csak egy átmulatott éjszaka is.

Az alkoholos italokban is jelentős mennyiségű kalória van. Ezért a Daily Mail szerint vannak brit szervezetek, aktivisták, akik fontosnak tartják, hogy a jövőben a szeszes italokra feltűnőbb feliratokat helyezzenek el, amelyek a kalóriatartalmukat mutatják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra