Kilókként rakódtak rá az évek
Cs. Edit középkorú asszony, az a típus, akiből "tizenkettő van egy tucatban". Nem egy ismert híresség, akinek fél ország kukkolja az életét, őt nem lesi személyi edző, hogy versenysúlyánál van-e, még csak egy divatos ruhákkal teli gardrób, vagy az évenkénti tengerparti nyaralás sem ösztönzi arra, hogy vigyázzon az alakjára.
Ő még abba a korosztályba tartozik, akit a vidéki rokonai lánykorában azért dicsértek, hogy milyen "szép formás", asszonyként, hogy milyen "derék", és akit, a gyerekeit várva kettő helyett etettek, hogy erős babái szülessenek, és sokáig tudja szoptatni őket. Így aztán nem is csoda, hogy most, 48 évesen épp annyi kilóval nyom többet, mint húszévesen, ahány év telt el azóta.
"Itt fáj, ott fáj"
Ötvenhez közeledve mindez nem elsősorban hiúsági kérdés, Edit egyébként is már eljutott oda, hogy tudja, a vonzóerő nem a kilókon múlik. (Látott már nem egy, tökéletes alkata ellenére nagyon magányos nőt és férfit, és találkozott már olyannal is, aki szétment alakjával, terebélyes gömbölyűségével együtt minden társaságban nagy népszerűségnek örvendett és derűs, boldog családi életet élt.)
A múló évekkel azonban egyre fontosabbá válik minden, ami az egészséget veszélyezteti, és a figyelmeztető jelek egyre szaporodnak: baráti, családi körben hol itt, hol ott sújt le valamilyen betegség. Így ebben a korban már fel kell figyelni arra is, hogy a túlsúly, bizony, nem esztétikai gond, hanem veszélyezteti a szívet, a keringést, túlterheli az ízületeket, felborítja az anyagcserét, melegágya lehet a legkülönbözőbb daganatos megbetegedéseknek. Editnek is egyre többször dagad a bokája, fáj a térde, görcsös a válla, egyre nehezebben kap levegőt, ha lépcsőn megy felfelé, és a laborleleteiben is szaporodnak a pluszjelek. Igaz, még nem sokkal, de már a koleszterinszintje és a vércukorszintje is meghaladja az optimális értékeket, a vérnyomása is épphogy az elfogadható határon belül van.
Ez így nem mehet tovább!
Valóban nem, ezért hát Edit akkurátusan elkezdett tájékozódni, mit is lehetne tenni.
Minden valamire való szakértő, könyv, tapasztalt sorstárs megegyezett abban, hogy a diéta önmagában nem elég: testedzés nélkül sokkal gyorsabban fognak visszajönni a kilók, mint ahogy sikerült lefaragni azokat. Irány hát egy edzőterem...
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az első kísérlet azonban kudarcba fúlt. Az elegáns hegyvidéki "stúdió" hamar menekülésre késztette, hiszen már a kidolgozott testű, izmos férfiak és a karcsú, csinos, ránézésre maximum negyven kilós, divatos sportruhában lévő lányok puszta látványa is frusztrálta - hogy fog ő kinézni köztük a melegítőalsójában, vaskos combjaival, rengő úszógumijával, kinyúlt pólójában? A gépek is riasztották, fogalma sem volt, mit is kell velük csinálni, hova üljön, hogyan állítsa be, nem válik-e nevetségessé...
- Jobb a biztonság, felültem hát egy kerékpárra, azt hajtottam boldogtalanul, senkire nem nézve, majd az óra leteltével elhatároztam, hogy ide többet sose jövök - idézte fel a kínos pillanatokat.
Amikor aztán a lakásához közel is megnyílt egy edzőterem, megkönnyebbült örömmel látta a "Csak nőknek!" feliratot. Mégiscsak jobb egymás között lenni... és ezzel az edzőteremmel végre szerencséje is volt.
Kiderült, hogy itt a tulajdonosok egyik alapelve éppen az, hogy elfogadtassák az ide látogatókkal: itt nem számít sem életkor, sem túlsúly, sem divatos edzőruha, itt mindenkit, ha fogyni vágyik, vagy csak mozogni szeretne, barátságos, családias légkör fogad. Edit is látott itt egymás mellett nyugdíjasforma, ősz hajú nőt, nagy túlsúllyal küzdő családanyát éppúgy, mint vézna diáklányt, szoptató kismamát, tökéletes alakra törekvő bombázót, és láthatóan senkit nem érdekelt a másik kinézete, ruhája.
Segítséggel könnyebb
A "személyi edző" luxusszolgáltatásnak tűnt az ilyesmiben járatlan hősünk előtt, de kiderült, hogy a bérlettel automatikusan jár az állapotfelmérés és a tanácsadás, így kipróbálhatta, mennyivel könnyebb nekikezdeni a testedzésnek, ha valaki tapintatosan és ügyesen megmagyarázza, melyik gép mire való, beállítja a megfelelő nehézségi fokot és elmondja, milyen mozgásforma lenne számára a legmegfelelőbb.
- Az edzőgépek jó stabilaknak látszottak, láthatólag sem a futószalag, sem a lépcsőző, sem a bicikli nem rendült meg a súlyomtól - emlékezik vissza Edit - egyre nőtt a bizalmam irántuk, és lassan elhittem, hogy ide nem kötelező eleve kisportoltan érkezni.
A fiatal edző megértően "erőteljes gyaloglásra" állította nekem a futógépet, és a figyelme mindenre kiterjedt: amikor látta, hogy kezdem unni a második tíz percnyi tekerést, egy képes újságot tett elém a gép kijelzőjére, nehogy a monotónia miatt feladjam. Beállította a helyes testtartásomat is, megtanított néhány alapvető nyújtó gyakorlatra, hogy elkerülhessem a hibás mozdulatokból adódó izomlázat. Az állapotfelmérés viszont tartogatott kellemetlenséget is: szembesülnöm kellett azzal, hogy pontosan hány kiló vagyok és milyen rémesek a méreteim...
Nem volt jó leírva látni, hogy mondjuk nekem a combom akkora, amilyennek jó esetben a derekamnak kellene lennie! De hát innen szép a győzelem! Ha Erzsébet királyné legendás karcsúságát nem is fogom elérni, a pontos méréssel nyomon követhető lesz minden kis siker, és én minden leadott centinek nagyon fogok örülni - bizakodik Edit.
Kezdeti nehézségek
Aki azt állítja, hogy sohasem "csattogtatta" meg az erőgépeket, durván visszaejtve a súlyokat, vagy aki úgy emlékszik, hogy egyszer sem akarta feladni a reménytelennek tűnő, monoton kardioedzést, netán azt állítja, hogy a futás az első alkalmak során máris eufórikus állapotba juttatta - nos, annak rossz a memóriája, vagy még egyszerűbben: hazudik.
Közelebb járhat az igazsághoz Edit, aki szerint bizony az elején csupán az vitte vissza újra meg újra az edzőterembe, hogy ha már megvette a bérletet, hát ne dobja ki az árát az ablakon, no meg, ha másnak sikerülhet leadni azt a 10-15 kilót, akkor ő is meg tudja tenni.
Az első néhány alkalommal egyszerűen a dühös makacsság lendítette tovább. Az eredmények csak később jelentkeztek. Először azt vette észre, hogy esténként nem vág be annyira a zokni a lábába, mint régen, mert jobb a keringése, nem dagad úgy a bokája. Aztán - bár a futást nem szerette meg - de rájött, hogy milyen kellemes fáradtság érhető el néhány kilométernyi, 20-30 percnyi kocogással. Végül, lassan - lassan, dekáról dekára, de a mérleg mutatója is megmozdult.
Az első hathetes bérlet lejárta után a második megvételén már nem kellett sokat gondolkoznia.
