Az Év Magánrendelője 2017
"A magánrendelők megütik a nyugat-európai mércét" - interjú
"A 21. században egyre nagyobb szükség lesz egészségügyi közgazdászokra" - vallja Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, aki immár negyedik alkalommal volt "Az év magánrendelője" szavazás szakmai zsűrijének tagja. Munkásságáról, valamint a magánrendelőknek meghirdetett verseny jelentőségéről beszélgettünk.
"Elmagyarázzuk a bonyolult egészségügyet" - interjú
"Az Egészséges Budapest Program és a benne felépülő centrumkórházak nagyjából öt éven belül teljesen megváltoztatják majd a budapesti ellátási térképet" - véli Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser. Az év magánrendelője 2017 szakmai zsűrijének tagjával a magánegészségügy jövőjéről is beszélgettünk a vele készült interjúban.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.