Biotechnológia
Gyógyítási jóslatok 2018-ra
Számos előrejelzés jelent meg róla, hogy a gyógyítás hogyan változik 2018-ban. A következő hetekben ezek közül közreadjuk a legfontosabbakat és a legérdekesebbeket. Először arról számolunk be, hogy a világ talán legnagyobb egészségtechnológiával foglalkozó vállalata, a General Electric (GE) milyen meghökkentő jóslatokkal állt elő.
Nagy áttörés előtt az orvostudomány
A hibás gének helyrehozásával vagy a rosszul működő sejtek kicserélésével képesek lehetünk olyan betegségeknek sokkal hatékonyabb kezelésére, mint a cukorbetegség, a vérképzőszervi daganatok és a ritka genetikai rendellenességek. Többek között erről értekeztek az OECD országok egészségügyi miniszterei Párizsban.
A biotechnológiai eredetű gyógyszereké a jövő
Felavatták a Richter új Biotechnológiai Üzemét Debrecenben. A korszerű létesítményben klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat, majd 2014-től humán betegségek kezelésére szolgáló, biológiai módszerekkel előállított gyógyszereket gyártanak majd.
Kapcsolódó videók
A jövő gyógyszeripara a Richterben
A Richter több mint negyven éve alkalmazza a biotechnológiai eljárásokat: leginkább szteroid intermediereket és hatóanyagokat gyárt steril fermentációval. Mind a fejlesztésben, mind a gyártásban komoly tradíciókkal és szakembergárdával rendelkezik, K+F eredményeit és ráfordításait tekintve Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb innovációs bázisa.

Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.