Félautomata Defibrillátor
A hirtelen szívhalált így lehet meggátolni
Évente 25 ezren halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalál következtében. Ha megtörténik a baj, még nincs minden veszve, hiszen az időben megkezdett laikus kézi újraélesztéssel sokan megmenthetők lennének - hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés október 16-i nemzetközi napja alkalmából.
Jó ügyért ejtették túszul Győrfi Pált
Baláék túszként tartották fogva Győrfi Pált, de csakis nemes cél érdekében. Így indul ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) legújabb, "Ne parázz, sokkolj!" című szórakoztató edukációs videója, amelyet az újraélesztés közelgő világnapja (október 16.) alkalmából mutattak be. A társadalmi célú kisfilm - amelyben a Valami Amerika színészei mellett a mentők szóvivője is fontos szerephez jut - a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatáról szól.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.