Gyereknevelés
Meglepő dolog derült ki az egyedülálló anyák szexuális szokásairól
A szexuálisan aktív, kisgyerekes és szingli szülők nem is olyan ritkák, mint elsőre gondolnánk. Bármit is gyanítottunk ugyanis eddig a gyereküket egyedül nevelő szülőkkel kapcsolatban, egy korábbi tanulmány más megvilágításba helyezi őket.
Nők egyedül: egy dán film döbbenetes példája
Elképesztő precizitással és pszichológiai mélységgel ábrázolja egy dán filmdráma azt a problémát, amiről keveset beszélünk, de ami nagyon sok család életét keseríti meg. A titokban maradó, illetve kimondatlan terhesség utáni depresszió súlyos következményekkel járhat. Ám az is lehet, hogy csak évekkel később, a már nagyobb gyerekek viselkedészavara utal a rejtve maradt kiváltó okra.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Segítség, nem egyformán szereti az unokáit a nagymama!
"Az anyósom különbséget tesz a két gyermekem között: az ötéves kislányomat elkényeztetni, a két és fél éves kisfiamról pedig tudomást sem vesz. Annyira közömbös, hogy meg sem öleli a kisfiam. A férjemet is zavarja ez a viselkedés. Mit tehetnénk?" - kérdezte pszichológus szakértőnket egy olvasónk. Dr. Szemerédy Viktória válaszáért érdemes megnézni videónkat.

Gyógyszerkereső
Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.