Gyógyvarázs Program
Hárommilliót ér egy mesés gyógyulás
Ismét várják azokat a mesés gyógyulásról szóló történeteket, amelyek példájából a beteg gyerekek és hozzátartozóik is erőt meríthetnek. A történeteket november 15-ig lehet beküldeni, amelyek közül a nyertes pályázatokban megjelölt kórházak egyenként egymillió forint műszertámogatásban részesülnek.
Varázslatos gyógyulásokat díjaznak
Magyarországon 10-ből 8 gyermek tölt legalább egy éjszakát kórházban, ami nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is nehéz feladat. Idén is pályázat indult ezért, hogy a kórházban lévő, hosszabb betegségen áteső gyerekek szülei erőt meríthessenek a már meggyógyult gyerekek történeteiből.
Gyógyszerkereső
A gomolyfelhők feloszlanak, kiderül az ég, csapadék nem lesz. Az Alpokalján, a Mura és a Dráva mentén foltokban köd képződhet. Mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, a vízpartoknál néhány fokkal enyhébb lehet az idő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.