Ivermektin
Senki ne próbálja "méregteleníteni" a szervezetét a vakcina beadása után
Veszélyes trendre hívják fel a figyelmet szakemberek. Egyesek - akik valamilyen külső nyomásnak engedve oltatták be magukat a koronavírus elleni vakcinával - házi praktikák segítségével igyekeznek megszabadulni a szervezetükbe jutó hatóanyagoktól. Ez a törekvés azonban amellett, hogy szükségtelen, életveszélyes is lehet.
Koronavírus: hatástalan és káros az ivermektin szedése
Egyre többen próbálják házi praktikákkal kezelni a koronavírus-fertőzést. Egyesek olyan szerekkel kísérleteznek, amelyek szakemberek szerint erre teljesen alkalmatlanok, ráadásul önhatalmúlag, nagy dózisban beszedve komoly egészségügyi károkat okozhatnak.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.