Klinikai Vizsgálatok
Felkészülhetünk a rákra, ráadásul többféleképpen
Nemcsak az egészségünket, sajnos a pénztárcánkat is védenünk kell a súlyos betegségektől. Érdemes megfontolni az életmódra vonatkozó tanácsok mellett ezért azt is, hogy még időben kössünk olyan biztosítást, amelyik egy súlyos betegség, így például a rák - különösen a nőknél gyakori mellrák - bekövetkezésekor nyújt támaszt és segítséget.
Együttműködés, ami a közegészségügyet, a tudományt és az orvoslást is szolgálja
A Johnson & Johnson bejelentette, hogy a Janssen Research and Development, LLC nevű leányvállalatán keresztül újszerű megállapodást kötött a Yale Orvostudományi Egyetem Open Data Access (YODA - Nyílt adathozzáférés) projektjével, ezzel is tágabb keretet adva a klinikai vizsgálatokból származó adatok megosztása melletti elkötelezettségének a közegészségügy, a tudomány és az orvoslás fejlesztése érdekében.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.