Könyvajánló
Szuperérzékeny gyerekek: válogatós, álmodozó vagy hisztis?
Járt az osztályunkba egy fiú. Ritkán hallottuk a hangját. Kicsit furcsálltuk, hogy annyira szótlan, de titokban hálásak voltunk neki, mert olyan lassan írt, hogy a tanárok a kedvéért olykor meghosszabbították a dolgozatírásra szánt időt.
A 40 éves magyar találmány, ami mindenkit összeköt
Negyven éves a Béres Csepp, melynek emlékére pályázatot hirdetett a gyártó. A megmérettetésre olyan történeteket vártak, amelyek kapcsolódnak ehhez a magyar találmányhoz. A pályaműveket, személyes hangú leveleket kötetbe rendezve is kiadták.
Ötven felett egészségesen - rajtunk is múlik
Ami elromolhat ötven év felett, az el is romlik. A Murphy törvénykönyvére utaló mondás a Semmelweis Egyetem két szakorvosa által szerkesztett könyvben olvasható, amely azzal foglalkozik, hogy miként lehet egészségesnek maradni a fiatal évek elmúltával.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.