Koronavírus-Járvány Vége
Koronavírus: a vakcina sem garancia semmire
Egyre többen nyilatkozzák azt Magyarországon, hogy már a jövő év első negyedévében széles körben elérhetővé válhat az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina. Egy biológus szerint azonban akár kora őszig is várnunk kell arra, hogy elinduljon itthon a tömeges vakcinálás, és ez sem feltétlenül oldana meg mindent.
Koronavírus: mikor javulhat jelentősen a helyzet?
Az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Ennek azonban az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást - véli az egyik gyógyszergyártó cég vezetője.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.