Koronavírus Észak-Korea
Észak-Korea szerint javult a járványhelyzet az országban
Észak-Korea vezető tisztségviselői vasárnap a járványellenes korlátozások felülvizsgálatáról tárgyaltak, miközben úgy értékelték, hogy javult a járványhelyzet az országban azóta, hogy elismerték az első koronavírusos fertőzést – jelentette az állami média.
Bizarr módon küzdenek a koronavírussal Észak-Koreában
A koronavírus-járvány Észak-Koreában is egyre gyorsabban terjed. A világtól elszigetelt ország egészségügyi ellátórendszere azonban nincs felkészülve a rengeteg beteg kezelésére és ellátására, emiatt az állami média nagy erővel népszerűsíti a hagyományos megoldásokat.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.