Koronavírus Fiatalok Oltása
Koronavírus: a 12-15 évesek így reagálnak az oltásra
A Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga ugyanúgy viselkedik a 12-15 évesek esetében, mint a 16 évesnél idősebb serdülőknél és a felnőtteknél. A mellékhatások is hasonlóak, tehát kijelenthető, hogy ebben a korosztályban is biztonságosan alkalmazható a koronavírus-vakcina.
Koronavírus: változik a kismamák oltási rendje
Módosul a várandós nők oltási ajánlása - hangzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Szóba került továbbá az oltóbuszok munkája és a kamaszok vakcinázása, valamint az ápolók nemzetközi napjáról is megemlékeztek.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.