Koronavírus Idősek
Virológus: az idősek sincsenek biztonságban
Ha a szimpla adatokat nézzük, már lehet látni, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos halálesetek száma a következő hetekben nagyon meg fog emelkedni - figyelmeztetett Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának vezetője.
Koronavírus: ezt kell most tenniük az idősotthonoknak
Nyilvánosságra hozta Karácsony Gergely főpolgármester az idősotthonok vezetőinek adott utasításokat. A kilencpontos dokumentumot a koronavírus-járvány eddigi tapasztalatai alapján és a második hullámra való felkészülés jegyében állították össze, és egy hónapja küldték el a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek.
Koronavírus: újra dolgozhatnak a 65 év feletti orvosok
Pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Koronavírus: hamarosan nyitnak a mozik és a szíházak
Június 16-a után megszűnhet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, ezt követően pedig a mozik és a színházak is kinyithatnak majd - ismertette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.