Koronavírus Idősek Otthona
Koronavírus: így juthatott be az idősotthonokba
Az idősotthonok nagy kockázatot jelentenek a koronavírus-járvány szempontjából. A lakók ugyanis gyakran kerülnek kórházba, majd úgy térnek vissza az idősotthonba, hogy nem tudják, hogy megfertőződtek-e - mondta el Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Start című műsorában, a Pest úti idősotthonban történt koronavírus-fertőzésekre reagálva.
Koronavírus: újabb intézkedések az idősotthonokban
Mivel már két fővárosi, önkormányzati fenntartásban lévő idősotthonban is regisztráltak koronavírus-fertőzötteket, Müller Cecília országos tisztifőorvos újabb intézkedések végrehajtására kérte fel a fenntartókat és az intézmények vezetőit. A kormány emellett elrendelte, hogy az ilyen intézményekben dolgozók akár 24 órás műszakban is dolgozhatnak, amely után 48 órás pihenőidő jár.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.