Koronavírus Szlovénia
Veszélyes kullancsfaj telepedhet meg Magyarországon
A klímaváltozás miatt egyre nagyobb számban jelenhetnek meg Magyarországon is az invazív Hyalomma kullancsok. Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa szerint ezek a vérszívók az itthon ismert fajoknál nagyobbak, gyorsabbak, képesek akár üldözni is az áldozataikat, ráadásul a krími-kongói vérzéses láz kórokozóját is hordozhatják.
Koronavírus: megjelent a delta plusz variáns a szomszédban
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát, amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).
Van, ahol a plázázást is védettségi igazoláshoz kötik
A horvát kormány nem tervezi, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást. A védettségi igazolással nem rendelkezők számára ugyanakkor számos korlátozást vezet be, így például sem a kórházakba, sem a bevásárlóközpontba nem léphetnek majd be.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.