Koronavírus Védettség
Koronavírus: mennyi ideig tart a védettség az oltás után?
Az új típusú koronavírus elterjedése óta az egyik legnagyobb témakör, amelyet nagyfokú bizonytalanság övez, a fertőzés lezajlása után kialakuló immunitás. Nincs ez máshogy a vakcinák nyújtotta védelemmel sem - egyelőre a szakértők is csak óvatos becslésekbe bocsátkoznak. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni eddig.
Koronavírus: hosszú távon védettek maradunk
A koronavírus-fertőzésen átesettek hosszú távú immunisak maradnak az újrafertőzés ellen - ezt bizonyította be egy átfogó kutatás, amelyet a világjárvány kitörésének egyik európai gócpontjának számított tiroli Ischgl település lakóinak körében végeztek el.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.