Koronavírus Veszély
Koronavírus: ennyire lesz veszélyes a 3. hullám
Az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását. A COVID-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, ráadásul a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő - hívta fel a figyelmet Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. A járvány harmadik hullámában cirkuláló koronavírus súlyos megbetegedéseket okozhat - jegyezte meg.
Koronavírus: tényleg halálosabb a brit mutáció?
A brit kormány tudományos főtanácsadója, Sir Patrick Vallance a napokban arra figyelmeztetett, vannak "jelenleg nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy az új variáns nemcsak fertőzőbb, de több halálesetet is okozhat. Ezt azonban azóta több brit szakértő is megkérdőjelezte.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.