Marihuána
Aki marihuánát szív, kevésbé anyagias
A marihuána köztudottan oldja a stresszt, a gátlásokat, s lazább hozzáállást tesz lehetővé a feladatokhoz. E kétségtelen jótékony hatás mellett azonban az érem másik oldalán ott van, hogy mérsékli az érdekérvényesítés és a kötelezettségek teljesítése iránti erős késztetést.
Alzheimer-kór: hihetetlen, de a fű segíthet
Egy friss kutatás szerint a tetrahydrocannabinol (THC) és a marihuánában található egyéb összetevők hasznosak lehetnek az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógyulásában, mert segítenek eltávolítani a sejtekből az amyloid béta nevű toxikus fehérjét, amely a betegség kialakulásáért felelős.
Németországban is legális lesz a marihuána
Németország jövő év elején legalizálhatja a marihuána orvosi célokra történő felhasználását - mondta Herman Groehe német egészségügyi miniszter. Az orvosi marihuána olyan súlyos betegségek kiegészítő terápiája lehet, mint az AIDS, a hepatitis C vagy a Parkinson-kór.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.