Nyájimmunitás
Koronavírus: tudjuk, hogyan érhet véget
Noha a COVID-19 világjárványának számos vonása még nem teljesen ismert, de azt mégis tudjuk, hogyan érhet véget. A vírus terjedése akkor kezdhet majd lassulni és szűnhet meg teljesen, ha elég sok ember fejlesztett ki immunitását a SARS-CoV-2 ellen. Az viszont a folyamat szempontjából lényegtelen, hogy ez megfertőződés vagy oltás hatására következik-e be.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.