Orvos-Beteg Kapcsolat
"Még nem mondtam egyetlen betegnek sem, hogy itt a vég"
Egy jól működő egészségügy elengedhetetlen része a megfelelő orvos-beteg kapcsolat. A betegnek éreznie kell, hogy a lehető legmagasabb szintű ellátás mellett odafigyelést és megértés is kap orvosától, az orvos pedig a saját potenciális kiégése ellen tehet sokat azzal, hogy nagy hangsúlyt fektet arra, mit és hogyan beszél a beteggel és a hozzátartozóval. A hatékony betegellátás érdekében mindkét szempontnak teljesülnie kellene, a hazai gyakorlat azonban hagy még némi kívánnivalót maga után.
Az egészségügyért harcolnak: kik ők?
A kezelés rovására mehet, ha az orvos és a beteg nem találja meg a közös hangot, sokszor azonban még a kórházban dolgozók egymással sem tudnak szót érteni. A Pozitív Attitűd Formálás - Az emberibb egészségügyért egy nonprofit civil szerveződés, amely a bizalmat szeretné visszajuttatni az egészségügybe.
Hogyan gyógyít a motivációs beszélgetés
Senki se lepődjön meg, ha az orvosa egyszercsak szokatlan motivációs játékba fog. Elmondani a betegeknek ugyanis, hogy miért kellene megváltoztatniuk az életmódjukat, s bátorítani őket az első lépések megtételére, mindig nagy kihívást jelent az orvosok számára. Egy új kommunikációs modell segítségével azonban komoly sikerek érhetők el.
Kapcsolódó videók
A beteg szerepe a gyógyulásban
"A betegségek meggyógyítása alapvetően nem az orvos dolga" - dr. Erbszt András ortopéd-gerincsebész szerint a sikeres terápia kulcsa a megfelelő orvos-páciens kapcsolat. Mire kell tehát odafigyelnie egy betegnek kezelése során?

VideóRendelő: Ki mondja el, hogy gyógyíthatatlan a beteg?
A jelenleg is hatályban lévő egészségügyi törvény szerint a kezelőorvosnak tájékoztatási kötelezettsége van a beteggel szemben, nem mérlegelhet, hogy ezt el akarja-e mondani vagy sem. Dr. Pilling János beszélt erről.

VideóRendelő: Nem tájékoztat az orvosom!
Mit lehet tenni egy elutasító háziorvossal, aki csak felírja a receptet, de a kérdésekre nem hajlandó válaszolni? Dr. Pilling János pszichiáter szerint az orvosnak kötelessége a korrekt tájékoztatás.

VideóRendelő: Mindenki megtudta, hogy nemi beteg vagyok!
Olvasónk kérdése kínos problémára vonatkozik: mit tegyen, ha egy ismerőse megtudta, milyen betegsége van. Az első feladat a helyzet tisztázása - javasolja a pszichiáter, dr. Pilling János.

VideóRendelő: Súlyos beteg vagyok, de nem tudom, mi bajom!
Nehéz helyzetben van az a beteg, aki már hosszabb ideje kórházban van, az orvosok mégsem mondanak neki semmit. Várjon a tájékoztatásra, vagy nyugodjon bele abba, hogy ők sem tudnak biztosat? Dr. Pilling János válaszolt.

Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.