Orvoselvándorlás
Újabb béremelés az egészségügyben
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.
Komoly gondban a hazai egészségügy
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ teljes éves adatai szerint 2015-ben 941 egészségügyi dolgozónak állítottak ki hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzésre, 2016-ban 823-nak. Mérséklődik az elvándorlás, a szakemberek szerint azonban nem szignifikáns mértékben. Ráadásul egy másik tényező is szerepet játszik a magyar egészségügy humánerőforrás-válságában: a belső migráció.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.