Relaxáció
Hét dolog, hogy jól induljon a reggel
Napjainkban a produktivitás minden szakterületen és minden szinten nagy becsben tartott tényező. Az eredményesség ugyanis nem csak sikerrel és anyagi előnyökkel jár, hanem egészségesebb élettel is, hiszen az elégedettség érzése mellé még kevesebb stressz társul.
A természet hangjai ezért nyugtatóak
A legtöbb ember számára ismerős a nyugodt érzés, amely akkor tölt el minket, ha például egy patak csordogálását vagy a szél által borzolt falevelek susogását halljuk. Kutatók most arra is megtalálták a választ, hogy miért hatnak ránk pihenhetően a természet hangjai.
Miért nyugtat meg bennünket a víz?
Sokan tudják, hogy ha víz körül vesz körül bennünket, nyugodtabbak és kreatívabbak vagyunk. Egy friss tanulmány pedig kimutatta, hogy azok az emberek, akik a tenger közelében élnek, kevesebb stresszt szenvednek el és jobb az egészségük, mint a szárazföld belsejében lakóknak.
Gyógyszerkereső
Többnyire derült időre számíthatunk, kisebb körzetekben előfordulhatnak felhős tájak is. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél helyenként még hajnalban is élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.