Reumás Sokízületi Gyulladás
Endometriózis: ezzel a betegséggel járhat együtt
A szakértők már régóta gyanítják, hogy az endometriózis összefüggésbe hozható olyan autoimmun betegségekkel, mint a sclerosis multiplex, a lupus vagy a gyulladásos bélbetegségek. Egy új kutatás pedig újabb betegség rizikójával gyarapította ezt a sort.
Kezünk, ahogy még soha nem láttuk
Százezer felnőtt és néhány ezer gyermek szenved ízületi gyulladásoktól Magyarországon, sokuk számára mindennapi tárgyaink használata is fájdalmas, vagy lehetetlen. A világnapon egy különleges fotósorozattal kívánták felhívni a figyelmet erre a betegségre.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.