Sars-Cov-2 Variánsok
Mikor jönnek a következő generációs COVID-19 elleni oltások?
A teljesen beoltott, sőt emlékeztető koronavírus elleni oltáson is átesett emberek között is sok a fertőzött több mint egy évvel azután, hogy forgalomba kerültek az első vakcinák. Nem csoda, hogy sokakban felmerül: valóban szükség van-e a harmadik és negyedik oltásra, illetve hol vannak az új vírusváltozatok elleni vakcinák?
Hamarosan elkészülhet a minden koronavírust elpusztító vakcina
Heteken belül bejelenthetik, hogy az amerikai hadsereg Walter Reed kutatóintézetének tudósai elkészültek egy olyan vakcina fejlesztésével, ami nem csak az omikron és a jövőbeli SARS-CoV-2 változatok ellen véd, hanem minden koronavírust képes legyőzni.
Tavaszra megjöhet a vakcináknak ellenálló koronavírus-változat
A Georgetown Egyetem híres immunológus professzora már tavaly áprilisban pontosan megjósolta a koronavírus-járvány trendjeit. Most azt állítja, hogy három módon fejeződhet be a pandémia. De az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik.
A COVID fenyegetése ezért nem enyhül a közeljövőben
A koronavírus-járvány nagyjából két éve tart, ami valójában nem túl hosszú idő, mégis örökkévalóságnak tűnik. A negyedik hullámhoz értünk, és a dolgok jelenlegi állása szerint biztosra vehetjük, hogy lesz ötödik hullám és talán továbbiak is. Mikor lehet vége?
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.