Szabadalom
Évtizedek kellenek, míg egy kutatási eredményből gyógyszer lesz
Akár több éves munkával felfedezni egy vegyületet, egy új hatóanyagot, csak az első lépés egy új gyógyszer piacra dobása felé. Ahhoz, hogy biztonságos és hatásos gyógyszereket kapjanak a betegek, több éves ellenőrzésen, engedélyeztetésen kell átesniük.
Óriási elismerés a pécsi rákkutatóknak
A magyar rákkutatás eredményeinek nemzetközi szintű szakmai elismeréseként az International Journal of Cancer folyóirat 2013. márciusi számában megjelentette a Dr. Kulcsár Gyula és munkatársai által elért legújabb kutatási eredmények összefoglalóját.
Hogy kerülnek piacra az "utángyártott" gyógyszerek?
A generikus vagyis "utángyártott" gyógyszerek törzskönyvezési eljárása némileg különbözik az originális készítményekéhez képest, ezeknél a szereknél másra kell figyelni a gyártóknak, mint például a szabadalmi idő és az egyenértékűség.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.