Szájhigiénia
Fogkefe, amellyel ritkábban láthatjuk a fogorvost
Hagyományos vagy elektromos? Cserélhető fejjel, kemény vagy puha sörtéjű legyen inkább? Ma már rengeteg szempont szerint választhatunk fogkefét. De melyik a jó fogkefe? Mi most kipróbáltunk egy olyan készüléket, amelyről nem kevesebbet állítunk, minthogy ez életünk eddigi legjobb választása.
Megdőlt egy rettegett mítosz a fogkefékről
Megnyugtató eredményt hozott egy, a kutatók által csak biliszáj-hadműveletként aposztrofált amerikai tanulmány: a vizsgálat szerint a használt fogkeféken található mikrobák sokkal inkább az emberek szájából származnak, mintsem a vécéből. Ez egyaránt igaz, akár becsukott szekrényajtók mögött, akár a mosdótál szélén egy pohárban tartja valaki a fogkeféjét.
A legjobb ételek az egészséges fogakért
Ha fontos számunkra fogaink egészsége, a megfelelő szájhigiénia fenntartása mellett érdemes arra is odafigyelni, mit eszünk vagy iszunk. Mutatjuk, mely finomságok tesznek jót fogainknak, és melyek azok, amelyek fogyasztását a káros hatások elkerülése érdekében célszerűbb minimálisra csökkenteni.
A megfelelő nyáltermelődés ezért fontos
A nyálat a szájüregen belül található mirigyek termelik, és fontos ahhoz, hogy a testünk megfelelően tudjon működni. Nagy része víz, de olyan anyagok is vannak benne, amelyek segítenek megemészteni az elfogyasztott ételeket és a fogak egészségét is őrzik.
"Zöldalmával mostam fogat, és bejött"
Egy sor olyan dolog van a hétköznapi életünkben, amit rutinból csinálunk, lényegében anélkül, hogy valóban megélnénk az adott pillanatot. Tipikusan ilyen tevékenység a fogmosás is, egy svájci cég azonban megpróbál némi színt vinni a szürke megszokásba. Lássuk, milyen sikerrel.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.